Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hogyan lehet kicselezni az...

Hogyan lehet kicselezni az állni vágyó kisbabát?

Figyelt kérdés

Sokszor van úgy, hogy 6és fél hónapos kislányom ha ölben van, már az sem jó, ha "ül", hanem nyomja fel magát, és "állva" rugózik! Próbáljuk úgy csinálni, hogy ne a lábán legyen a testsúlya,tt hanem mi fogjuk, de hát iszonyatos egy idő után, az én kondim ezt nem bírja :-((. Nyaralni voltunk, jöttünk-mentünk, babakocsiban csak ideig óráig bírta, mindenhol nem tudtuk a földre tenni, tehát többször volt ölben, mint itthon szokott. De még ülni sem tud egyedül. Kicsit talán elkapattuk, de kényszerből. Most meg itthon csak úgy dobálja magát, hanyatt fekve, jelezve, hogy vegyük fel, és addig-addig nyüsszög, míg nem ugrálhat.

Nálatok is volt ilyen időszak? Tudom, hogy nem szabadna engedni, nem tesz jót, de hogy oldottátok ti meg?


2009. aug. 15. 13:15
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem hat és fél hósan már engedheted neki, hogy próbálgassa a kis lábait. Olyan sok ideig nem fogja próbálgatni, hogy baj legyen belőle. Az én fiam hét hónaposan már ácsorgott a kiságyban egyedül, tehát biztosan hat hósan már ő is rugózott. Kilenc hósan kapaszkodva lépegetett, tíz hósan pedig már egyedül is lépegetett. A babák tudják mi a jó nekik, ha erre van igénye, ne fogd vissza. Talán pont amiatt ilyen akaratos, hogy nem tudja gyakorolni.
2009. aug. 15. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Azért akaratosnak nem mondanám, de tudja, mit akar, és nem tágít! :-) Csak gondoltam, hogy még ülni sem tud egyedül, most meg rögtön álljon!?
2009. aug. 15. 13:30
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
SOk baba először feláll, majd úgy tottyan a földre, vagyis leül:) ha sokat nem csinálja, nem hinném hogy baj lenne belőle.
2009. aug. 15. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Igaz! Köszi a választ!
2009. aug. 15. 14:06
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem tart sokáig, mert utána sokkal jobb murit talál. Méghozzá azt, hogy kapaszkodik fel a bútorokba, úgy áll fel, te pedig mindig mehetsz utána, hogy el ne essen!
2009. aug. 15. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

:-)))))

Hurrá!!

Alig várom:-(((

2009. aug. 15. 14:34
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha mindenképp állni akar,jó erősen fogd meg a derekát és a hátát és vedd le a súlyt a lábáról.
2009. aug. 15. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Alig birtam kivárni, hogy a lányom mászni tudjon, aztán mászott, de mindig állniakart, akkor azt vártam, hogy végre állni tudjon. Aztán úgy vártam, hogy végre járni tudjon, amikor semmi mást nem tudtam csinálni, csak ott topogtam mellette, mögötte, fogtam, hogy el ne essen, mert mindig elengedte, amibe kapaszkodott. Most már végre, egyedül, kapaszkodás nélkül jár, vagyis szalad, mert mindenhova olyan gyorsan oda akar érni, hogy arra kell vigyázzak, orra ne essen.

Szóval minden alkalomnak vannak csodálatosan fárasztó pillanatai:)))

Kitartás kell és türelem.

Üdv. 17 hónapos nagylány anyukája

2009. aug. 16. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszaitokat! Mindenkinek türelmet kívánok!!
2009. aug. 16. 09:21

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!