Tényleg ártok ezzel a babámnak? Mondanátok tapasztalatokat (megerősítő és ellenvélemények is érdekelnek)?

Párom hugának a kislánya 2 hónappal idősebb mint az én lányom. Valamelyik nap nálunk voltak és leoltott, hogy nagyon rossz, ahogy nevelem a lányom. Azt mondta, hogy pszichológusok szerint nem szabad elaltatnom a kicsit, hanem hagyni kell hagy sírjon és előbb vagy utóbb el fog aludni magától. Én eddig vagy úgy altattam, hogy az ölemben volt, ringattam, énekeltem neki, aztán betettem a kiságyba, vagy esténként melléfeküdtem és cicin aludt el vagy evés után simogattam és énekelgettem. (Egyébként altatókat már a pocakban is énekeltem neki, és akkor is megnyugodott tőlük) Ha felébred és nem vagyok ott, nem üvölt, csak nyöszörög, bemegyek, megsimogatom, beszélek hozzá és többnyire visszaalszik. Néha kell csak felvenni a kiságyból. Ha azonban nagyon álmos és nem vagyok vele, akkor sír, addig amíg fel nem veszem. Utána hamar elalszik. Sógornőm szerint ezzel ártok neki, mert hagynom kellene sírni és egy idő után álomba sírja magát.

Én ezt nem szeretném, főleg mivel az altatás nekem is jó, ez nekünk olyan közös program, mint páromnak a fürdetés. Szeretem magam közel érezni hozzá és énekelgetni neki, amíg elalszik. Tényleg ártok ezzel neki? Tényleg rossz alvó lesz idősebb korában? Vagy túlságosan önállótlan lesz?