Akinek kb.1,5 év van a babái között, itt is lehet testvérféltékenység?

Szia!

Nem hinném hogy lehet,mert a barátnőm 2 lánya között 2 év van és nem láttam hogy lenne féltékenység,mert a nagyobb még nem éri fel ésszel annyira!

Van, de nem olyan durván, mintha nagyobb lenne a korkülönbség.

A nagyobb nálunk 2 éves, a pici 5 és fél hónapos.

/A kicsi egyébként születése óta éjjel-nappal sír torka szakadtából. Hordozókendőben és néha kézben dajkálva is. Éjjel velünk alszik egy ágyban, mert nem bírnánk másképp, így legalább éjjel nem üvölt./

Sokat szeretgeti a nagy a kicsit (soha nem bántja), de kiszedi a pici kezéből a játékokat, elveszi előle.

Arra készülj, hogy nagyon idegőrlő lesz két picivel!

Állítólag később áldott jó lesz a kis korkülönbség, de ebből én még nem veszek észre szinte semmit...

Alig várom, hogy jövő ősz legyen.

A nagy megy oviba, a pici pedig bölcsibe, muszáj kiszakadnom ebből a mókuskerékből.

Szerettünk volna harmadik babát, de nem lesz.

Röviden ilyen a helyzetünk...

KoHát en nyertem akkor,ami a kis korkülönbséget illeti;nálunk kerek egy év a különbség.és igen, van féltékenység még nálunk iár hónapja.most amúgy egy éves kisfiúés kétéves kislány és a lányom gyakran löködi az öccsét,irigykedik).

Az előző válaszokra pedig;igen van hogy a kicsi rosszabb természetű.nálunk is így van,a fiam ezerszer nehezebb természetű baba volt mindig is,mint a lányom.

Nálunk 4 éves a lány és 2,5 a fiú, 17 hónap sincs köztük.

Meglepően jól vette az új szitut a lánykám, akkor kezdődtek a gondok, amikor a kicsi megtanult kúszni és reális veszélyt kezdett jelenteni a nagyobbnak, a dolgaira, a tevékenységére stb... addig maga volt a megtestesült álom-nővérke, atán hirtelen köpönyegfordítás és jött fél év borzalom, mindent elszedett a kicsitől, örökké kiközösítette volna, dacolt-hisztizett stb, a fizikai tettlegesség kivételével minden lehető eszközt bevetett, hogy újra az ő jelenléte legyen domináns a családban. Pedig istenuccse annyira, de annyira ő volt addig is előtérbe helyezve érzelmileg, hogy gyakran küzdöttem a a lelkiismeret furdalással, hogy "elhanyagolom" a kicsit a nagy javára :S Aztán valahogy túljutottunk ezen a nehéz időszakon. Majd jött az, hogy a kicsinek megmutatkozott a hihetetlen fizikuma/ügyessége és mellé a nagy nyilván hatványozottan kérte volna a figyelmet.. örökké lavíroztam, hogy mindkettőnek elég jusson belőlem, ne legen baleset, le legyenek foglalva, közben haladjon a háztartás is stb... (de megmondom őszintén, mindig a gyerekek voltak az elsők és minden más másodlagos. ami nekem bevált: a lehető leghamarabb összecsiszolni a napirendet, és mindenbe bevonni őket otthon amibe csak lehet)

Az volt még durva időszak amikor a kicsi 2 évesen bölcsibe került, amúgy is nagyon aktív gyerek, onnantól szinte követhetelen intenzitással élte az életét, és mellé verkedni kezdett :( fél év volt mire ez lecsengett, mostmár minden okés e tekintetben is.

és mostmár többnyire tökjól elvannak együtt is, egyre többször kapom magam azon, hogy nem kell 2 percenként berohannom hogy ki miért visít :)

amúgy a lányommal csecsemő/kicsi korában volt nehéz és ahogy nőtt úgy lett egyre könnyebb minden, a fiammal meg ahogy nő, úgy lesz minden egyre nehezebb... de én nem bántam meg a kis korkülönbséget, persze, az elején voltak hajmeresztő szituk, hogy mindkettő sír, okkal sír, kihez kapjak?!?!?!... de túléltük és nem lettek ők se lelki sérültek és én se idegroncs :) mostmár meg tök jó látni, hogy élvezik egymás társaságát XD persze van gyepálás is, de két perc múlva békésen játszanak a legnagyobb egyetértésben. és már most megmutatkozik, hogy mennyire számítanak egymásra, hogy mindig ott van a tudatukban hogy a tesóm, és kiállnak egymásért, és ezer apró jelét adják, mennyire fontos nekik a másik, mennyikre szeretik.

nagyon szeretnék harmadik babát, jó lett volna kis korkülönbséggel, de ez sajna már nem fog megvalósulni...