Ki gondolja jól, és ki tévesen (babaruha vasalás)? Ki mit vasal, és mit nem?
Az elmúlt héten elkezdtem kimosni a babámnak szánt ruhákat. Én úgy gondolnám, hogy majd mikor már közeledünk a születéséhez, akkor ki is vasalom. Anyum viszont azt mondja, hogy a ruhákat nem kell vasalni. Most akkor ki az aki jól gondolja / mondja?
Ti mi az amit kivasaltok a babátoknak és mi az amit nem?
holnaptól 31 hkm
Köszönöm a válaszaitokat! :)
Hát azt hiszem, hogy szülés előtt azért kivasalom, aztán a továbbiakban meg majd meglátom. Max. tényleg megkérdezem a védőnőt is erről.
Többen kiegészítettétek a választ azzal, hogy külön mostok a babára. Természetesen én is külön mostam most a ruhácskáit. De meddig kell így?
Ki meddig mosott külön?
Nem vasaltam a babaruhákat. A fehéreket fertőtlenítettem, és minden ment a szárítógépbe, ami magas hőfokon jól átforgatta, így megvolt a hőkezelés is.
(Többek között ezért szeretem a szárítógépet. :) )
Én eleinte mindent vasaltam, aztán mostanra (15 hónapos) oda jutottunk, hogy csak akkor tudok vasalni, amikor alszik, de mivel nagyon rossz alvó, így inkább a vasalás helyett olyankor én is pihenek. Csak azt vasalom, ami gyűrött (övéből is, miénkből is).
Mosni is csak eleinte mostam külön. Amúgy is sensitív mosószert, öblítőt használtam, így feleslegesnek tartottam külön mosni. Nem végzünk piszkos munkát, se én, sem a párom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!