Mitől lehet, hogy egy 12hónapos baba, lökdösi a másikat, és ha úgy tartja kedve megtépi a haját, anélkül, hogy a másik baba erre egyáltalán nem ad okot, csak "játszanak" egymás mellett?

Nekünk szerencsére már csak volt egy ismerős párunk, akinek a lánya pár héttel volt idősebb a mi lányunknál.

Ő szabályosan már-már fojtogatta a lányunkat. Ha a közelünkbe volt a saját gyermekünk, akkor féltékeny lett és odajött kitúrni. Állandóan azt akarta a kislány, hogy a kezünkbe legyen, foglalkozzunk vele. Alapot nem adtunk neki erre, nem is biztattuk se szavakkal, se tettekkel, mégis csinálta.

Rá általában dada vigyázz, mert az anyukája otthon dolgozik, ha teheti. Az apukája pedig főállású munkaképes.

Sokat voltunk együtt, egyébként a nagyon csíptük őket, de ahogy fajultak el a dolgok, már nem nagyon örültünk, ha a leányzó a gyermekünk körül "ólálkodott".

Mai napig inkább nem megyek be a játszóra, ha ők is ott vannak.

Senki mással nem csinálta/csinálja ezt, csak velünk. A szülők szerint ez a szeretett jele, szerintünk és mások szerint is pedig annak a jele, hogy a gyereket nem nevelték meg kellőképpen és nem sokat foglalkoznak vele.

Eléggé akaratos a kislány és már igen korán meglátszott rajta az "én kép" kivilágosodása a korához képest. Szóval, meghatározó egy személyiség.

A lányunk iszonyatosan félt/fél már tőle. Nem agresszív a lányunk szerencsére, de az utolsó időkben már szabályosan arrébb lökte. Volt, hogy a leányzó a földön kötött ki.

Persze, akkor is a lányom volt a hibás, mint máskor is...

Én nagyon sokszor adtam a szülők tudtára kezdetben burkoltan is, majd nyíltan is nem tetszésemet, de ő szerintük - idézem - "Tök jó, hogy ilyen jól elvannak!" (szoros átölelésre reakciós), "Mekkora poén, miért te ezt nem élveznéd?" (reakció arra, amikor a kapucnijánál fogva húzta hátra a lányomat a gyermekük, majd az apuka a felháborodásomra rajtam is megpróbálta megcsinálni).

Az utóbbinál nagyon csúnyán ráordítottam az apukára, hogy mit képzel magáról! Na, akkor egy kicsit észbe kapott, hogy nem az oviba vagyunk, hanem a játszótéren, ahol mi vagyunk a FELNŐTTEK, akiknek példát, nevelést és alkalomadtán szigort kell mutatniuk!

Egyébként ez az eset után volt az, hogy elkezdtem a kapcsolatot velük megszakítani.

Mégpedig azért, mert ez már nem volt állapot! Legalábbis normális nem!

Pár hete egy foglalkozáson újra összefutottunk az anyukával és a lányával, ahol a kislány a mellkasánál átölelve felemelte a lányomat és úgy estek hátra.

A lányom háttal volt a kislánynak, mire észbe kaptam, már dőltek hátra. Szerencsére az ijedtségen kívül nem esett semmi baja a lányomnak, de gondolhatod, hogy miket ejtettem ki a számon abban a pillanatban..

Az anyuka reakciója egyébként ennyi volt: "Jaj, kislányom.. hát nem szabad!"... majd amikor pufogtam még magamba a síró gyerekemmel a karomba, akkor azt mondta az egyik anyukának, hogy: "Úgy csinál, mintha nem tudná, hogy milyen egy pörgő gyerekkel" (nem, nem tudom.. a lányom egészségesen pörög, nem őrjöngve, agresszívan és "pusztítva"!), majd még ennyi hangzott el: "Csak legyen vele 24 órán keresztül.."

Na, erre oda szóltam, hogy nekem nem azzal van a gondom, hogy a gyerek a lányom környékén vagy mellette van, hanem az, ahogy viselkedik és ahogy bánik vele.

Az még a történethez hozzátartozik, hogy a kislány kezdetektől fogva azt hitte, hogy a lányunk egy játékbaba. Állandóan emelgetni akart... csak mi nem hagytuk neki sosem, hogy bántsa.

A két gyermek 15 hónapos !!!

3-as vagyok:

Egyébként nem nevelem a lányom tutyisságra. Nem akarom, hogy gyámoltalan legyen.

Megtudja magát védeni, ha kell. Viszont úgy gondolom, hogy egy 1-2 éves gyereknek nem kéne agresszívnak lennie. Szóval, szerintem nem állapot az sem, amikor a gyereket arra nevelik, hogy bántsa a másikat, ha őt is bántják.

A szülőknek kell jó példát mutatniuk és összedolgozniuk.

Erről jut még eszembe az az eset, amikor a játszón egy igen hiperaktív és agresszív 3 éves kisfiú futóbringázott. Az anyukája szavára nagy ívben tesz, lassan az apját is a sárba tiporja, annyira nem érdekli, hogy mit mondanak.

Tisztában van vele mindenki, hogy elég "nehéz" eset a kisfiú..

Szóval, futóbringázott én pedig a lányommal sétáltam. Láttam, hogy jön a kisfiú és egyenesen felénk nagy sebességgel. Nem akart megállni, de én megállítottam. Majdnem repült egyet.

Amikor tovább akart menni, akkor megfogtam a kezét, és közöltem vele kedves hangnembe, hogyha még egyszer megpróbálja ezt vagy a lányomat bántani meri, akkor megnézheti magát.

Ezt az anyukája is hallotta, de egy szót sem szólt. Majd a fiának a szokásos "Jaj XY! Nem bántjuk a kicsiket!" mondatot ledarálta.

A kis srác, ha meglát már minket, akkor előre köszön és kedvesen bánik a lányommal.

Nem fenyítettem meg, távol áll ez tőlem. Viszont ez is egy másik véglet, ahol a szülő lesz.rja a dolgokat .. én pedig nem!