Van még valakinek ilyen rossz alvó babája?
Egyszerűen döbbenet, amit az 5 hónapos kislányom művel. Éjjel még csak-csak alszik, rengeteg megszakítással ugyan, de könnyen vissza lehet altatni. Nappal azonban katasztrófa. Ha hajlandó kétszer fél órát aludni, akkor boldog vagyok. Ma egyszer aludt egy szűk órát, aztán elaludt délután is, de 5 perc után felébredt. A legkisebb zajra kipattan a szeme, pedig a 2 éves bátyja mellett aztán igazán nincs néma csendhez szoktatva. A babakocsiban sír, a kendőben már én nem bírom elöl. Van egy háti hordozóm, de annak nem tudom egyedül bekapcsolni az alvócsuklyáját, anélkül meg hátrabicsaklik a feje, ha elalszik.
Mire elérkezik a lefekvés ideje, már üvölt a fáradtságtól. Mégis mit lehetne tenni? Annyira szeretnék segíteni neki az alvásban!
szia, az én fiam is hasonló volt, csak ő éjjel is felkelt 2,5 óránként szopizni... :)
Én vettem neki egy Fischer Price óceán bölcsőt és abban szuperül aludt. Nézegette a zenélő, világítós gömböt, eljátszott a halacskákkal, amit elöl húzogathat és a zenétől bealudt.
Éjjel és nappal is használtam! Pont 5 hónaposan vettem neki használtan a neten, majd el is adtam annyiért, amennyiért én vettem.
Ez zenél, hintázik és alszik benne a gyerkőc! :) Szerintem próbáld ki!
Nekem a fiam volt ilyen, szerencsére a szintén 5 hónapos lányom hajlandó 3-4-szer fél órát aludni. :) De van pár módszerem, néha ez vált be, néha az.
Kísérletezz:
- kendőbe felteszed hátra. Ha elalszik, megpróbálod óvatosan letenni (ágyra leülsz, hátradőlsz, finoman leereszted kendőstül).
- végső elkeseredésben kombinálható a hátról leeresztés a babakocsival, azaz a kocsiba teszed le és ringatod
- Ha erre felébred, akkor hagyod hátadon. Amikor nyeklik a feje, óvatosan előredőlsz, olyankor vissza szoktak billenni normál tartásba.
- cicin altatod
kitartást, lesz még rosszabb! :) :)
Nekünk is volt hintánk. Én csak életmentőnek hívtam :)
Mikor éreztem, hogy kezdi kinőni, akkor fokozatosan kezdtem el leszoktatni róla, de ott volt még vészesetre.
Nagyon szuper találmány.
De simán felkötheted a hordozót is valahova, és abban is lehet ringatni.
De ha FP hintát veszel, tekintsd befektetésnek, el lehet adni, ahogy az első válaszoló is írta. Újat ne vegyél. :)
szia, nem szokott hozzá a hintához. Én nem fokozatosan szoktattam le róla, hanem amikor már kihízta :) akkor megmondtam, hogy sajnos nincs. Eladom és az árából veszek neki mást. majd vettem, megmutattam neki, hogy ez lett a hinta helyett.
Az alvás utána úgy ment, hogy másfél éves korától aludta át az éjszakát. Ha hajnali 3 körül felkelt, akkor vagy odamentem hozzá és altattam vagy mellém fektettem.
Most 4 éves. Kb. 3 éves kora óta nem engedjük, hogy hajnalban átfeküdjön hozzánk, ha próbálkozik, akkor 5 percre odamegyek hozzá és megbeszéljük, ha még alszik az ágyában egyedül, akkor reggel kicsit odafeküdhet az ágyunkba, mikor fel kell kellni. Így reggelente 5-10 percet felkelést követően még a mi ágyunkban szuszókál. :)
A délutáni alvás mindig problémás volt. Igyekszem kifárasztani és reggel korábban kelteni, ha délutáni alvást szeretnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!