Mit tegyek, nagyon magas a láza?
Ma 15 hónapos kislányomat elkellett vinnem orvoshoz,mert minden kijött belőle 1 korty víz sem maradt meg benne.
Azt mondta ha délutánra is hány vigyem a kórházba.Szerencsére már nem hány de a láza délutánra 41 fok lett..borogatom kapott gyógyszert de most mikor mértem 40 fok még mindíg..mit tudok tenni?olyan ijesztő szegényem úgy remeg az egész teste,és szinte csak alszik,enni meg semmit nem evett.Inni iszik rendesen!
Szia!
Hütőfürdőztesd (menete a kiskönyvben, vagy a neten) és ha akkor+ egy kúppal nem megy lejjebb a láza MINDENKÉPP vagy hívj orvost, vagy menj be vele az ügyeletre!!
de be is másolom neke ide:
Hűtőfürdő alkalmazása:
Ültessük a gyermeket 38 fokos, derékig érő vízbe. A zuhanyrózsát tegyük a vízbe, hogy ne fröcsköljön, és lassan kezdjük el hideg vízzel hűteni a fürdővizet. Ha eléggé lassan hűl a víz, a gyermeknek föl sem fog tűnni, hogy ez egy szükséges rossz. Csak egy jót fog pancsizni, azt pedig minden gyerek szeret. Közben locsolgassuk a gyermek hátát, mellkasát a kád vizével, hiszen úgy nagyobb felületen érünk el párolgást, s mint tudjuk, az hőelvonással jár. Folytassuk a víz hűtését 30-28 fokig, de vigyázzunk, a csöppség nehogy dideregni, vacogni kezdjen, mert az azt jelenti, hogy beindul a szervezetében a hőtermelés, mivel fázik, és így a lázat nem csillapítja, hanem esetleg növeli. Ha eljutunk eddig, akkor elölről kell kezdeni a fürdőt 38 fokos vízzel. Attól melegebb vízbe nem tanácsos ültetni a gyerekeket, mert élettanilag a 38 fok fölötti hőmérséklet megterhelő a szívének, agyának, vérereinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!