Most mi lesz? Teljesen bepánikoltam. Volt valaki hasonló helyzetben?

21 -es nálad van a lényeg megfogalmazva:-))

Nálam 33 évesen változott meg a dolog.Soha az életben nem akartam gyereket szülni.Minek?Csak púp a hátamra,ne sírjon nekem itt,mosni-főzni még rá is!!És különben is akkora felelősség és akkora lemondások vannak a"dologban",hogy nem akartam.

Aztán végetért az a kapcsolatom,és találkoztam a mostani(utolsó)párommal akivel 2 év alatt jutottam el oda,hogy beledöglök ha nekem nem lesz gyerekem:-)) Már 2 éves és a szívem szakad meg hogy ott kell hagynom a bölcsiben(persze rettentő büszke is vagyok rá) mert annyira szeretek vele lenni:-))

Szóval az anyai ösztön van-volt-lesz.De a beszélgetést a pároddal ne hagyjátok ki.Tisztázni kell,hiszen Te félsz valamitől és ezt neki tudnia kell.Aztán majd várod te is a gólyát:-))

ez egy olyan furcsa dolog. nem is szeretem azt a szót, hogy "még nem állsz készen" vagy "nem érettél meg rá" meg a többi furi beszólás az anyaságról...

én nem tudom, bennem is sok kétely volt és rengeteg kérdés, de abban a pillanatban ahogy megszületett olyan természetes lett minden. nem azt mondom, hogy nem mászok néha a falra tőle, 2,5 éves dackorszakos, de tudod mikor leszidod a gyereket mert őrült nagy hülyeséget csinált ezért torka szakadtából üvölt mint egy félőrült, eltelik 2 perc így majd filmszakadás, a könnyes szemével rád mosolyog és azt mondja, hogy szeretlek, ne haragudj :) hát nincs az a romantikázás ami felérne ezzel a pillanattal :)

szerintem ezt nem szabad kihagyni, akkor érsz meg a feladatra mikor ott lesz mert kénytelen vagy felnőni hozzá és gondoskodni róla :) és az a szeretet amit iránta érzel, az meg minden nehézségen átsegít :)

A gyermek a világ legcsodálatosabb dolga!

Nem is tudom mi lenne velem nélküle, az édes mosoly a cuki totyogás! :)

Imádni való! Ne maradj ki ebböl a csodából csak azért mert egy kicsit félsz!

Nincs útba sőt! Imádom amikor velünk akar aludni mert szorongathatom a kezecskéjét éjjel! Simizhetem és takargathatom és ez nagyon szép és csodálatos dolog!

Boldog babavárást kívánok!

18 hónapos fiúcska mamája

Remélem, nálatok hjól fog alakulni a dolog. Sajnos nálunk közeli családban pont emiatt válnak. Jó pár éve házasok, a fiú már pár éve nagyon szeretne gyereket. A lány kb. annyi idős mint te, ő viszont szeretne még élni, szórakozni, "szabadnak lenni", utazni, világot látni, külföldön dolgozni stb. Szóval kötöttségeket sem szeretne, mert ő is látja, hogy a gyerek mennyi lemondással és úm. teherrel jár (ő annak éli meg), és nem is jött ki benne a sokat emlegetett anyai ösztön. Hiába szerették egymást és nagyon jól megvoltak, ez egy olyan kibékthetetlen ellentétet okozott kettejük között, hogy inkább elválnak, hogy legyen esélyük olyan életet élni valaki mással, amit szeretnétek.

Amúgy én nem hiszek ebben az anyai ösztön dologban, nem vagyunk egyformák, nincs ez meg mindenkiben. Viszont fontos, hogy akiben nincs késztetés, az külső kényszer, megfelelés, érdek stb. miatt inkább ne vállaljon gyereket. Végtére is nem kötelező mindenkinek szülni.

Neked még van pár éved átgondolni, hogy mit is szeretnél kezdeni az életeddel, hogyan képzeled el a jövőtöket. Ha a férjed annyira szeret, lehet, hogy akár lemondana érted a gyerekről, bár lehet, hogy bánná ezt a döntését egész életében.

Hát szia! :)

Én is pont így gondolkodtam/éreztem 2 évvel ezelőtt 32 évesen! :) Majd teherbe estem, és pánikba estem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velem/velünk. Engem soha nem érdekeltek mások gyerekei és soha nem akartam megfogni az ismerőseim babáit.

Most itt alszik mellettem a 1,5 éves kisfiam, és ő lett életünk értelme. Igen, 180 fokot fordult az életem, de ez sokkal jobb :) Elmondhatom, hogy van családom. Tudod milyen fura érzés, hogy a Te és a szerelmed génjei ott vannak abban a piciben? És fura, hogy anyukája vagyok valakinek, akinek én vagyok a mindene. És felemelő érzés, hogy valaki úgy szólít: anya ("nyanya")

Éld át! Csak egyszer! :)

Szerintem olyan nincs, hogy valaki készen áll az anyaságra. Ez egy olyan dolog, amire nem lehet felkészülni, egész más, mint amilyennek kívülről látszik. Én pont ezektől a dolgoktól féltem, amiktől te. Hogy "útban lesz", befurakszik a jól kialakított életünkbe, olyan lesz, mintha mindig itt lenne egy vendég stb.

De egyáltalán nem ilyen. Nem egy vendég, hanem kiegészít minket. Nem egy betolakodó, hanem a család tagja, aki belőlünk lett. Jó, igaz, hogy néha "útban van", még ha csúnyán is hangzik. Van, hogy letesszük aludni, és picit kettesben akarunk lenni, vagy csak megnézni egy filmet, ő meg pont akkor ébred fel, és foglalkozni kell vele, de amikor ez történik, akkor sem bosszúsan megyünk be a szobájába, akkor is jó érzés babusgatni, hozzábújni.

Ettől függetlenül én is azt mondom, hogy ha nagyon idegenkedsz a dologtól, akkor várj még, nem vagy lekésve semmiről. De abban biztos lehetsz, hogy nem olyan lesz, mint amilyennek most gondolod. Nem úgy fogod a kezedbe venni, mint egy idegen gyereket, úgy fogod érezni, hogy ez a pici valaki hozzád tartozik, és onnantól kezdve nem tudsz nélküle élni :)

Egyébként én sem vagyok oda a gyerekekért, mielőtt megszületett a kisfiam én se nagyon tartogattam babát, nem is vágytam rá, nem láttam aranyosnak stb. De igaz a közhely: a sajátoddal egészen más lesz.