Elkapattam a babámat?

Szia!

Nálunk is ez van. Mikor a kórházból hazajöttem, mindkét nagymama egész nap itt volt! Gondolhatod! Megszoptattam, és az volt, hogy adjam oda nekik, majd ők babusgatják. Persze jól megszokta, és most csak úgy tudjuk a párommal elaltatni, ha a karunkban van és sétálunk vele. 8 hetes, remélem még le tudom szoktatni, csak senki sem partner benne a családban. Szerintük nem baj, ha el van kényeztetve egy gyerek, én meg semmit sem tudok csinálni, ha egyedül vagyok vele itthon. Azt olvastam, először 5 percig kell hagyni sírni, majd bemenni hozzá, és így fokozatosan növelni az időt. Én még nem álltam neki, de azt hiszem sűrgősen neki kellene.

Boldog babázást!

Egy ilyen kicsi csecsemőt még nem lehet elkapatni! Vannak babák, akik jobban igénylik az anyukájuk testi közelségét, mint mások, és az ő számukra kínszenvedés, ha az anyjuk akár csak egy méterre is eltávolodik. Az érintés iránti igény ugyanolyan létfontosságú a babának, mint a kaja vagy a tiszta pelus. Az én babám is ilyen volt, az első néhány hónapban szinte le se lehetett rakni, állandóan a karomban volt, vagy hordozókendőben rám kötve. Ha az ilyen csecsemő sokszor átéli, hogy nem "válaszolunk" a hívására, nem vesszük fel, csak hagyjuk sírni, és megvonjuk tőle az érintést, akkor az úgy esik le neki, hogy a világ egy közönyös, ellenséges hely, és senkit se érdekel, ha valami bajom van, hiába is sírok, és persze hogy egy idő után már nem sír, de ez az "életérzés" az egész életére kihat, és felnőttkorában is nehezen tud majd megbízni az emberekben és kötődni másokhoz. Viszont ha kis csecsemőkorban mindig felvesszük, ha igényli (=mindig ott vagyunk neki), akkor kialakul benne a biztonságos kötődés, megnő az önbizalma, és pont így lesz majd belőle bátor kis felfedező, aki nyugodtan el mer távolodni anyától egy kis időre, mert tudja, hogy anya mindig ott lesz neki. Tudom, miről beszélek, az én babám most 11 hónapos, és már most látszik, hogy milyen kis vagány kölök lett abból a sírós, bújós kis babából, akit hónapokig cipeltem a karomban. Most már vígan kúszik-mászik, vigyorog az idegenekre, mint a vadalma, magyaráz az idegen kutyáknak-macskáknak, és nem akad ki, ha vendégségbe megyek vele és a rokonok körbeadogatják (pedig az nem semmi kiképzés, én mondjuk tuti sírnék, ha annyi rokon nénike akarná végigpuszilgatni a talpacskámat:))))

Egyébként (csak hogy hazabeszéljek, mert biológus vagyok:)) a mi fajunknál az a természetes, ha a babával állandóan szoros testközelségben vagyunk, ha ezt megvonjuk tőle, lelassul a fizikai fejlődése is és romlik az immunrendszer teljesítménye, szóval nemcsak a lelkivilágának árt. Ki kell bekkelni azt a pár kezdeti hónapot, lehet, hogy a te babád is egy kicsit jobban igényli a kontaktust, mint az átlag, de megéri. Nem, elkapatod, hanem megadod neki, amire szüksége van a boldog élethez.

További boldog babázást!!!

Amíg ilyen kicsi jobban igényli, hogy kézben legyen, szüksége van a közelségre. Az én fiam lassan 4 hónapos, éjjel simán alszik a kiságyban, napközben viszont inkább kézben. Most pár napja van, hogy ha elalszik kézben akkor le lehet tenni és úgy is alszik fél-egy órát.

Amúgy meg addig legyen a kezedben amíg lehet, később majd úgysem hagyja magát:)