Miért sír állandóan, ha nem vagyok mellette, de látja, hogy a szobában vagyok? Ez szeparációs szorongás volna? Ti hogyan kezelnétek a helyzetet?

Az én kisfiam is viselkedett így ilyen idős korában. Szerintem ez nem a szep.szorongás, én inkább azt gyanítom, hogy kezdenek öntudatra ébredni, és próbálják, hogy milyen hatással tudnak lenni a környezetükre, a szeretteikre. Úgy értem, hogy nekünk pl természetes, hogy ha hívunkvalakit, akkor odajön, és megkérdezi, hogy "tessék, mit szeretnél, miért hívtál...?". Nekik még nem az, ők most tanulják.

Egyébként én nem tudtam, de sikerült megtapasztalnom, hogy sajna másfél éves kor körül is van szearációs szorongás.:( Nem mindenkinél persze, a lányomnál egyáltalán nem volt! De a fimanál igen, és ez még rosszabb, mint a 8-9 hó körüli abból a szempontból, hogy ők már mennek, és bizony nem egyszer "rohant" utánam a pirinyó, csimpaszkodott a nadrágomba sírva, újra azt szerette volna, ha cipelem, és mindig vele vagyok, nem akart önállóan elaludni, stb. Most 20 hónapos, ez lasan szűnik, de nála nagyon lassan. Kint vagyok például a konyhában, mosogatok, ő pedig a szobában az imádott nővérével, tényleg nagyon szeret vele lenni, 11 év korkülönbség van köztük! Eltelik 10 perc és hallom a szobából, hogy jön a kisfiam az ajtóhoz, ütögeti és sírva kiabál, hogy "jön anya, jön anya!!". A lányom ilyet sosem csinált, szóval tényleg minden baba/kisgyerek más.:)

Nálunk ugyanez a helyzet: amikor kimegyek a szobából és elveszít szem elől, elkezd üvölteni, de ha teljesen kimegyek a képből (mondjuk kimegyek a kertbe, hogy már a hangomat se hallja), akkor megnyugszik és elhallgat. Én azt csinálom, hogy vagy teljesen látótávolságon belül vagyok, vagy teljesen látótávolságon kívül. Előbbit úgy oldottuk meg, hogy pl. ha főzök, arra az időre átvisszük a járókát a konyhába. Utóbbi egyszerű, ha a kertben vagyok, csak azt hallom, hogy teljes a csend bent a házban...

Tényleg nagyon nehéz helyzet ez. Nekünk ezt a megoldást sikerült kieszelnünk, úgy tűnik, sikerrel.