Ki hogy "kezeli" az anyuci hiányt, szorongást? Tanácsot várnék.

Pont itt tartunk mi is... 9 hónapos, és elkezdődött a szeparációs szorongás.

Nekem ő a második gyermekem, és csak azt tudom mondani, hogy kitartást. Az egyetlen amit tehetsz, hogy kielégíted az igényeit, tehát ott vagy vele, hagyod, hogy megmásszon. Újra és újra. Tudom, hogy megterhelő, engem is zavar, hogy nem lehet pisilni sem elmenni anélkül, hogy ne ordítana. Meg kell próbálnod máshol kompenzálni (mert azt tényleg muszáj): este kikapcsolódni, sportolni, ilyesmi.

Ráadásul most próbálgatja az állást is, én is leültetem, azonnal feláll újra, végkimerülésig :)

Azt olvastam valahol, hogy ha ilyenkor sokat vagy vele, akkor hamarabb elmúlik a szeparációs szorongás, és kiegyensúlyozottabb kisgyerek válik belőle, nem tudom, hogy véletlen-e, de az elsőnél bejött ez az elmélet.

Fel a fejjel, nehéz időszak, de túl leszünk ezen is :)

Második, a leválás megkezdését nem a szeparációs szonongás közepére kell időzíteni.

Első írja jól, én akkor két hónapig kb. a földön ülve éltem, úgy pisiltem, hogy a kicsi az ölemben ült.

Mindenki túlélte, most a fiam önálló bölcsis, bárkivel jól elvan, aludt már mindkét nagyszülőnél és semmi gond nem volt!