Melyik vérvizsgálat mutatja ki az újszülöttkori sárgaságot?
Figyelt kérdés
Arra gondolok, amit a kórházban vesznek le. Hazajöttünk, minden rendben volt, de azt veszem észre, hogy sárgás a babám szemének fehérje, és az arca sem rózsaszín. Igaz a kórházban sem rózsaszín volt, de nem mondtak semmit.2012. aug. 30. 11:35
1/6 anonim válasza:
Külön "mérik", nekem ez első nagyon besárgult, minden nap szúrták szegényt és nézték, kékfényezni is kellett, mert nagyon magas volt azt hiszema bilirubin szintje. (De ez nem 100%).
A második is besárgult, meg is ijedtem, ott is 2x vettek tőle vért, az elsőben nem volt magas az érték, a 2-nál meg csökkent, úgyhogy 3. nap haza is mehettünk. Pedig akkor lehetett a sárgaság csúcspontja, mert már vissza akartuk vinni, h ez a gyerek nagyon sárga. De másnapra, azutánra szépen "halványodni" kezdett.
2/6 A kérdező kommentje:
Nekem is kékfényezték az elsőt, ezért is aggódom, hogy a lányom is besárgult. De nem mondtak semmit a kórházban, hogy sárga lenne.
2012. aug. 30. 12:14
3/6 anonim válasza:
Akkor biztos határérték alatt volt az eredménye. Nekem se mondtak semmit a 2-nál, (Ha jobban belegondolok) csak azon izgultam, h ne kelljen őt is kékfényezni, de aztán hazajöhettünk 3. nap, mint írtam is. Szerintem biztos szóltak volna, h baj lenne. 1-2 nap és oldódni fog, szoptasd sokat!
4/6 A kérdező kommentje:
Köszi, remélem én is! Nem tűnik aluszékonynak, legalábbis az elsőhöz képest nem. :)
2012. aug. 30. 12:23
5/6 anonim válasza:
Szia4Bilirubint nézik!Az enyém is sárga volt,ugy jöttünk haza,bár kék fény alatt nem volt,itthon még kb 2 hétig elég sárga volt ,nagyon sok folyadékot kellett itatni vele,igy szép lassan kiürült!Jó babázást és nyugi!
6/6 anonim válasza:
Ne aggódj, mi is így jöttünk haza, de minél többet szoptatod, annál hamarabb elmúlik, most már egész biztosan nem fog besárgulni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!