Alvás gond 3 hónapos kislánynál? SOS
3hónapos kislányom újszülöttként a hasfájós korszakában pár hétig az apukája mellkasán aludt el (nekem a cicik útban voltak, meg apuka így is kivette a részét az esti babázásból) Kb 4-5 hete úgy alszik el, hogy az esti szopi után beteszem az ágyában és már alszik is. Egy hangja nem volt, vagy csak kis nyöszörgés.
DE tegnap óta teljesen felborultak az esték!! A nappalok nem változtak, de esténként miután letesszük, rúgja fel magát a lábaival, kiabál, nem is sír, átfordul, nyőg, semmi nem jó Neki. Cicin sem nyugszik meg, csak sír, be sem kapja, vagy egyet kettőt szív. Kapálódik, ellöki magát, és ordít. Ha felállunk és járkálunk Vele, vagy világos helyre megyünk, ahol lát valamit, többnyire megnyugszik, de nem hinném, hogy nem lenne álmos, hiszen 5 hétig is pont ilyenkor aludt el magától az ujjacskájával.
Mi lehet a baj? Növekedési ugrásra gondoltunk, ami 6 hetesen is volt, de az egy napig tartott és szinte egész nap enni akart, de most nem is eszik többet.
Lesz még olyan jó alvó a kicsi, mint volt? Fájhat valamije? De ha járkálunk, miért nem sír? Könnyek sincsenek, és az apukáján fekve is próbál megnyugodni szopja az ujját, és hirtelen sírni kezd. Annyira furcsa...
Köszönöm, ha leírjátok, mit gondoltok...
szinten 3 honapos fiam es ugyanebben a helyzetben vagyunk. nem kozvetlenul elalvas utan, hanem ugy egy oraval utana kezdi a csapkodast,almaban sirdogalast,nyugtalansagot. en a foganak tudom be, ha alvas elott chamomilla homeo bogyot adok neki,az valamennyire segit a dolgokon.
kivancsi vagyok a tapasztaltabb anyukak/apukak milyen valaszt adnak Neked!
Szerencsére úgy tűnik csak átmeneti időszakról volt szó, hiszen ez csak néhány napig tartott és azóta minden rendben, a kislányom este fél 8 körül evés és fürdés után ismét MAGÁTÓL elalszik, vagy néha cicin, majd éjjel 1-2 körül kel enni, de van, hogy kihagyja és csak a következőnél, 4-5 körül ébred. :)
Remélem ezek a nehéz időszakok mindig csak rövid ideig állnak majd fent. :)
Köszönöm a tanácsokat és még bízom benne, hogy sokáig maradunk a tejcsinél. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!