Tényleg ennyire nem lehet együtt működni?

előző vagyok:

"utolsó"-nak azt a válaszolót gondoltam, aki maga is nagymama lesz hamarosan.

9-es: okos dolgokat mondasz a nagyszülőknek, de én még ennyire se lennék "engedékeny". persze, nem is bíznám hosszabb távon rájuk a gyereket. de ha netán lenne olyan, h benne van egy étkezés v egy alvás, abszolút nem engedném, h azt a saját elképzelésük szerint tegyék. csak egy példa: hónapokig küszködtem, h a kicsimet leszoktassam a cukros folyadékról, amire a kórházban szoktatták rá. mostanra már színtiszta vizet iszik, szereti, meg van vele elégedve. mi történne az első félórában, ha anyósoméknál hagynám? baracknektárt itatnának vele. miért? csak hogy örüljön a drága. mert azt biztosan annyira szeretné.és akkor a nagymami szíve megdobbanna, h örömet okozott az unokájának. hol van itt az ész? sehol!! és még csak az empátia sem, v a másikra (anyukára) való gondolás, h szerencsétlen most aztán szívhat megint, h leszoktassa a gyereket a cukorról. mert ő belegondol abba, h a cukor milyen káros, a nagyi nem, őt csak önző módon az érdekli, h a gyerek őmiatta örüljön.

látjátok, ezért haragszom én az ilyen nagyikra.

fagyit, hogy fájjon a torka? engem nem az érdekel, h ő majd pesztrálja v sem a beteg gyerekemet, hanem az, h ne okozzon ilyen kárt azzal, h egy örömteli pillanatot lopjon magának! és ha ezt ő nem méri föl ésszel, rendben, második gyerekkor, de akkor hallgasson rám!!! ennyi!

Úgy látom, a helyzet szinte mindenkinél ugyanaz. Az én zsebemben is kinyílik néha a bicska, ha mondok valamit anyósomnak párszor és persze azért is az ellenkezőjét csinálja. Nálunk az első ilyen nagyobb dolog az ültetés volt. Hiába mondtam neki, hogy ne ültesse fel és játsszon vele úgy(amit egyébként a gyerek nagyon élvezett), mert még nem ült fel magától, mintha a falnak beszéltem volna. Gondoltam, ha rám nem hallgat, majd a fiára fog. Kicsit megsértődött, mikor a férjem megkérte, hogy ne ültesse fel a kislányt , haza is akart menni, apósom mondta neki, hogy ne szaladjon el, mert a gyerekeknek igazuk van.

Néha nagyon nehéz velük szót érteni, mert ők úgy gondolkodnak, hogy az ő dolguk a kényeztetés, nekik már mindent szabad, a szülőé meg a nevelés.

Már többször mondtam a páromnak, hogy kész, többet nem visszük fel a kislányt, de mindig eszembe jut, hogy én mennyire szerettem a nagyszüleimet és imádtam náluk lenni(ahogy a kislányom is imádja anyósomékat). És igaza van az egyik hozzászólónak, a gyerek előbb utóbb megtanulja, hogy kinél mit szabad. Például ha mi sétálunk a kislánnyal még a kezét sem engedi megfogni, egyedül akar jönni, mert ehhez szokott. Ha anyósom megy vele kéredzkedik fel hozzá, mert ő az utóbbi időben hozzászoktatta, hogy felveszi. Hát egye fene, nem az én hátam fog fájni séta közben ha a gyerek nagyobb lesz.

Nálunk is hasonló a helyzet.

Míg náluk volt (szintén muszájból 1 éves lányom) egésznap kezét fogva sétáltatták, persze ők 3an voltak rá, és állították a gyerekkel nincs semmi baj...

Ja, csak én nem tudok vele sétálni, meg naponta 5 ször lemenni, a mosás, főzés, stb, és még egy tesója is van...

És anyuméknál is hasonló a helyzet, a gyerekek szétszedhetik a kanapét, ugrálhatnak az ágyon... Na tudod mi a tesómmal mikor csinálhattunk ilyet... De az unoka... :)