Tényleg ennyire nem lehet együtt működni?

Ilyenek a nagyik az ő dolguk a kényeztetés, és nem a nevelés. Én is megkaptam anyukámtól, hogy milyen szigorú vagyok a két éves fiammal, és minden alkalommal elmondom, hogy ezzel nem szadista vágyaimat élem ki, de gondoljon bele, ha mindent ráhagyok néhány hét után nem fogok bírni vele, és folyton ketten vagyunk, mert férjem dolgozik, nagyik meg nem tudnak jönni. Fel szoktam vetni, hogy ha megkergül a gyerek, akkor jön majd segíteni, hogy ne ússzon el a háztartás? Hát nem, mert nem tud. Nekem ez volt a hatásos módszer. Hála istennek anyósom a következetes szigor híve, vele ilyen gond nem volt.

Oké, hogy a mama sajnálja a kicsit, te is, ez tuti, de ha lovat ad alá, hosszú távon csak rosszat tesz neki, mert később nem fogtok vele bírni, és annak ő issza meg a levét. Nem 5 perc, de 5-10 év múlva. Valahogy ezt kellene megértetni vele. A férjed hogyan vélekedik erről? Ő nem tud beszélni anyósoddal?

Kedves Kérdező!

Ne haragudj, hogy nem a válaszra válaszolok, de én is ugyanebben a cipőben járok, lányom 1 éves és iszonyat hisztis. Ha valamit elveszek tőle, toporzékol-sír, ha ha nem engedem, hogy felmásszon az asztalra úgyszintén. Azt szeretném kérdezni, hogy te mit szoktál csinálni ilyen esetekben? Mert én már annyira tanácstalan vagyok. Már nem tudom, mi lenne a helyes. Nálunk is a nagymamik teljesen mást csinálnak vele ilyenkor, mint amit én úgy gondolok, hogy jó.

Előre is köszönöm

Te csak neveld a gyereket, anyóst már úgysem tudod megnevelni. A gyerekek nagyon okosak, tudják kinél hol a határ. Attól, hogy a Nagyi valamit megenged, Te pedig következetesen nem, a gyerek Nála meg fogja csinálni, Nálad egy idő után meg sem próbálja.

Szüksége van a Nagyi féle kényeztetésre is, ne tiltsd el Tőle!

1-es válaszoló minden gondolatomat leírta.

kiegészítésül: nem nevelni, de kicsit "megrendszabályozni" muszáj a nagyszülőket, másképp rettenetes súrlódások és családi viszályok lesznek. ha a nagyik dolga a belekotnyeleskedés a nevelésbe, az anyuka dolga ilyenkor rászólni a nagyira. ne hagyd, h már ilyen korán elnevelje a gyereked! tiszteld, becsüld, de a gyereknek te vagy az anyja, ő már fölnevelte a sajátját, és ne tegye tönkre a "munkádat" azzal, h mindent megenged v épp agyon frusztrálja a gyerekedet, csak mert szerinte nem az a baja, ami. vagy mert szerinte másképp kell csinálni. nem baj, ha megsértődik, gondolkozzon csak el, majd a hatodik alkalommal már nem fog megsértődni, mert belátja, ha nem is ad igazat neked, akkor is muszáj együttműködnie, ha részt akar venni a család életében.

szóval nevelni nem lehet azanyóst, de a szabályokat igenis föl kell állítani, még mielőbb!!!!! mert ha nagyobb lesz a gyerek, egész nap azt hallod majd tőle, h bezzeg a nagyi.... mert a gyerekek piszokul vissza tudnak ám élni az ilyen "kiskapukkal".

Igaz, hogy még csak majdnem vagyok érintett a kérdésben, mert jó egy hónap van hátra az első unokám érkezéséig. Anyósom pedig nem volt, mert a párom, még évekkel a mi megismerkedésünk előtt elvesztette a szüleit.

Nekem tehát max. a saját szüleimmel lehetett volna konfliktusom, ha akartam volna. Az anyukám tipikus nagymama volt, aki bolondult a gyerekeimért, és ha rájuk bíztam őket, a szívét lelkét kitette értük. Ő soha nem szabályozott, csak adott, dajkált, ha nem kellett négyféle étel, hozta az ötödiket, mindig volt kedve játszani, éjszakába nyúlóan beszélgettek, viháncoltak a gyerekekkel, és ha feje tetején állt tőlük a ház, neki akkor is tüneményesek és tökéletesek voltak az unokái. Apám - talán mert férfi - kevésbé volt engedékeny, de nagyon jó beszélgető, játszótársa volt mindig a gyerekeknek. Anyám soha nem mondott nemet nekik semmire, apámnak elég volt egyszer is nemet mondani, hogy tudják, komolyan is gondolja. Ők sem vitatkoztak egymással soha unoka-nevelés kérdésben, és én sem velük azon, hogy ki mit enged nekik a saját "berkein" belül.

Érdekes módon, a gyerekeim soha nem keverték össze, hol a határ a mamiéknál, és itthon.

Sajnos mindez már múlt idő, mert évekkel ezelőtt elmentek mindketten.:-( Nekem nagyon hiányoznak a szüleim, a most már felnőtt gyerekeim pedig még most is nagy szeretettel őrzik a mami, és a papa, meg a régi közös élmények emlékét.

Ha vannak hibáik,(mint minden embernek) azok biztosan nem amiatt vannak, mert anyukám többet engedett meg nekik a kelleténél, vagy agyondajkálta, és nem engedte sírni őket... Én a helyedben inkább örülnék neki, hogy az extra hisztis korszakát élő kislányodat biztonságban tudhatod a nagymamája mellett. Ne akarj pótmamát "nevelni" belőle, mert ő nagymama lett, és pontosan úgy is viselkedik.

Szia!

Én a kompromisszumokat kötök. Tudom azt, hogy a nagyszülők kényeszteik az unokát, de én mindig azt szoktam nekik mondani, hogy ésszel. Pl ha a forró vasallóhoz akar menni a gyerek akkor rá kell szólni. Mindig extrém példákat szoktam mondani, ha azt a gyerek megcsinálná akkor engedné? A válasz mindig az, hogy nem én meg mindig mondom akkor kicsit későbbre is kell gondolni. Nálunk az asztalra felültetéssel volt a gond erre felhoztam a példát, hogy igen ezen jót nevet az ember ha egy másfél éves teszi de ha már 5-6 akkor már nem. Ilyenkor mind a szüleim mind anyosomék helyeslik és ilyenkor kérem, hogy próbáljanak egy kicsit a jövőbe gondolkodni, ha egy kicsit idősebb lesz a gyerek akkor is ugyan ilyen vicces lesz e, ha nem akkor semmi féleképpen ne engedjék. A gyerek nem kis felnőtt, én vallaom azt, hogy ennyire nem tudja elkülőníteni, hogy ez otthon ezt nem lehet csinálni ez a mamiék itt meg igen. Következetesnek kell lenni velük. A másik mondásom mindig, ha a gyerek hosszabb időre kerül a felügyelete alá és én nem vagyok ott akkor természetesen az ő döntésük, hogy mit ad neki enni mikor mennyit és mit csinál vele, mert most gonosz leszek (ilyen ott alvós dolgokra gondolok most) mert akkor ő fogja saját munkája gyümölcsét megtapasztalni. Én vissza is szoktam kérdezni, hogy miért ha a fagyitól torokgyulladást kap a gyerek akkor fel jön e vigyázni akkor a gyerekre ha nem a válassz akkor mindig mondom akkor addig ameddig én fogok esetleg vele küzdeni bizony én is leszek az aki megmondja, hogy a gyerek miből mennyit ehet.

utolsó: a nagymama (v leendő nagymama) szemszögéből minden annyira "megbocsájtható" és semmi nem ok az aggodalomra, de a Kérdező nincs sem ebben a szerepben, sem ebben a korban, h ezt így érezze. én pedig a Kérdezővel lehetek kb. hasonló korú, és nekem is kisbabám van (10 hós), és nekem is rendkívül sok energiámat veszi el anyósom (és anyám is!), tehát ne haragudj, helyetted vele értek egyet.

kedves és jó szándékú vagy, csak azt ne felejtsd el, h nem kizárólag az a fontos, h te mennyire szereted az unokádat, hanem az is, h ezt hogyan fejezed ki (pl. nem vagy-e túl sok??? sokszor nagyon kellemetlen, amikor a nagyi "tolja magát előre" mindig és mindenütt), illetve az, h tudod-e az unokával együtt, ha szeretni nem is, mondjuk, de legalább tisztelni az anyukáját, legyen az a te lányod, v a fiad felesége? mert nincs annál butább, szánalmasabb helyzet, mint mikor a nagyi megsértődik, mert nem engedik eléggé érvényesülni. ne viselkedjen már úgy, mint egy kisbaba ő is! muszáj együttműködnie, egyébként mit vár el és milyen jogon a fiatal családtól? pótmami??? nem értem. van a nagymamiság, és van a segítség a szülőnek (pl. vigyázni a gyerekre) az utóbbi esetben a szülőt (anyukát) igenis HELYETTESÍTENI kell!!! egyéb esetben van a vasárnapi látogatás, és akkor anyuka is mindvégig ott van, és kezeli a felmerülő helyzeteket. a nagyi nehogy már önállóan nevelgesse az 1 éves unokát...?! amiről te beszélsz, az is már önálló, értelmes korban lévő gyerekekre érvényes! és ez nem presztízs-kérdés, gyakorlatilag nonszensz és fejére esett dolog ketten (anya és nagyi) kétfelé nevelni az épp h alig totyogó babát.