Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » 3 hónapos a babám. Amióta...

3 hónapos a babám. Amióta megszületett, alig kívánom a szexet. Más is így volt?

Figyelt kérdés
Még az első 6 hétben úgy voltam, hogy majd 6 hét után újra minden a régi lesz. Viszont azóta is száraz vagyok, mint a sivatag, nem is kívánom az együttlétet. A szoptatás miatt a mellem sem annyira érzékeny, mint korábban, mintha a szexualitásban elvesztette volna a funkcióját. Nektek mikor állt vissza a normális rend? Sajnálom a férjemet is, hogy nem tudom neki azt megadni, ami korábban teljesen természetes volt, pedig tudom, hogy hiányzik neki. (Amúgy ő türelmes.)
2012. aug. 6. 22:08
 1/6 anonim ***** válasza:
5,5 hónapos korában a fiam abbahagyta a szopizást (magától nem kért többet). 6 hónapos korában voltunk először együtt. Addig egyáltalán nem kívántam. Sajnáltam a páromat, de erőt sem bírtam magamon venni, hogy másképp segítsek rajta, egyszerűen semmilyen módját nem bírtam elviselni a szexualitásnak. Ő türelmes volt, megértett, nem sürgetett, rengeteget segített a baba körül is, volt hogy éjszakázott vele, pedig 3 műszakban jár dolgozni. Olyan is volt, hogy reggel hazajött munkából, én beteg voltam, így 2 órát aludt, ő volt a gyerekkel és este ment vissza éjszakára dolgozni. Aztán mikor eljött az idő, hogy én is akartam, akkor annyira jó volt, mint még soha. Azóta sincs nagy mennyiségű szeretkezés (baba előtt nagy étkűek voltunk pedig), de ami van, az olyan hűha, azta, nagyonjó, uhhhhhhhhh...
2012. aug. 6. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Nem vagy egyedül ezzel a dologgal. Sokszor olvasni, hogy alig bírták ki a 6 hetet, meg már a szülőágyon rámásztak a férjükre :), de azért sokak nem ilyen szerencsések.

A terhességgel, szüléssel és szoptatással most egy igen komoly hormonális változáson mentél keresztül, ami negatív hatással lehet a szexuális életedre.

Amíg szoptatsz addig lehet nem is tér vissza rendesen a vágy, de az is lehet szépen, lassan javul majd minden.

Én szülés után vagy 10 hónappal tértem vissza nagyjából önmagamhoz. Az első pár hónap kínszenvedés volt szülés után. Nem kívántam a szexet, és ha belekezdtünk nem is esett jól. De aztán múltak a hónapok és fokozatosan jobb lett. 10 hónap múlva már egész jól működtem, de bevallom jó másfél év eltelt mire ki mertem mondani, hogy kívánom is, jól is esik, és nincsen utána sem panaszom.

A párodnak mondd el mit érzel. Az én férjem is megértő volt, de mindig mondtam mit érzek, hogy jobban lássa a helyzetemet, és ne higgye, hogy miatta van.

Ami még segíthet a síkosító (nem hittem benne, de csodaszer :)), a hosszabb előjáték, egy kis kettesben lét.

Az agyadnak kell majd átkapcsolnia anyából nővé, de ez valakinél hosszabb folyamat. Viszont ne ostorozd magad emiatt, mert tök természetes dolog, amin most átmész. Türelem kell tőled is és párod részéről is. Ha ez megvan, akkor menni fog majd minden simán.

2012. aug. 6. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Mi szülés óta síkosítót használunk (kék durex), már nem kellene, de megszerettük :)


Fiam 17 hónapos, és egyre nehezebben veszem magam rá, de ha már ott tart a dolog, akkor nagyon jó, és sokkal jobb, mint szülés előtt bármikor. Én a 6. hét után azt mondtam, hogy olyan, mintha még egyszer elveszítettem volna a szüzességem :)


Heti 2 alkalom így is van, ezt most valahogy feljebb kellene tornázni, mert most szeretnénk még egy babát.


Minél többször/sűrűbben szexeltek, annál jobb lesz! ...és a síkosító tényleg jó barát lesz! :)

2012. aug. 6. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
3-as vagyok. Lemaradt, hogy a 17 hónapos kisfiam még napi 2-szer szopik... :(
2012. aug. 6. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
14 hónapos a fiam, és egyáltalán nem kívánom a szexet. Sehogy. Még önkielégíteni sem akarok. Borzalmas:-( Siralmas...sokan mondjá, hogy a hormonok, és maaaaajd rendbejövök...de mégis mikor?
2012. aug. 7. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Akkor marad a síkosító, és remélem, hogy majd egyszer jobb lesz.
2012. aug. 7. 16:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!