Lelkiismeretfurdalásom van! Hogy tehettem?! Ezzel most mit kezdjek? Mit csináljak legközelebb?!

Jaj, ne kattogj már ezen! :-)

Nincs semmi baj! Attól félsz, hogy a lányod szóba sem fog állni veled reggel? :-D

Ne csináld már!!!!

Az én lányom szerencsére még nem túl gyakran hisztizik. De gondolom, majd pótolja. :)

Olyan pedig még nem volt (kopp-kopp), hogy a földön verje magát...

Egyébként ha nagyon belemerül a hisztibe, én nem ütök a fenekére. Nem látom értelmét. Inkább próbálom valami mással elterelni a figyelmét. Nálam ez bevált, én ezt csinálom. Eddig hatott. :)

Nem olvastam végig az összes hozzászólást.

Tapasztalatom az, hogy ebből rá jön a gyerek, hogy anyaapa nem terminátor és nem lehet a végtelenségig húzni az idegüket. Szülőként úgy kell csinálnunk, hogy a gyerek ne akarjon hisztizni és legyen más eszköze.

Minden kapcsolatban tudni kell bocsánatot kérni. Cserébe simán jön a gyerek és közli, elnézést apa.., ne haragudj apa..

ismét 6os:

Ne értsetek félre, én nem azt mondom, hogy soha nem lehet bocsánatot kérni a gyerektől!De szerintem ez nem az a kategória!

Mert ha anya valami miatt ideges(munkahely, apával vitatkozik,akármi)és ezt a gyereken vezeti le, pl apróságért,ami miatt amúgy nem szokott, ráordibál akkor persze,kérjen bocsánatot.

De ebben az esetben egy helytelen viselkedésre kapott megfelelő reakciót a kislány.És figyelmeztetve lett előtte,szóval szerintem semmi értelme a bocsánatkérésnek!

Most már én is megyek aludni....

aludj jól kérdező, aztán majd írd meg holnap hogy alakult a reggel....:)

Kedves kérdező! Most biztos mindenki nagyon le fog pontozni... de az én lányom csak másfél éves, már 3x kapott a fenekére, a kezére is legalább ennyiszer. Minden alkalom hisztinél volt. (pl. sokadszor kértem szépen, hogy adjon vissza valamit amit elvett, pl egy veszélyes tárgy, majd nem adta, hanem helyette a földhözvágta, vagy pl egy teljes végig hisztizett nap után estére már elfogyott a türelmem, amikor már bepelenkázni sem lehetett) - hozzáteszem, minden alkalommal nagyon lelkifurdalásom volt, borzasztó érzés, de abban az adott pillanatban mindig azt éreztem, nincs más, mindent megpróbáltam, kimerült a tárház, próbáltam szépen, türelmes voltam, vártam, kértem, és elfogyott a türelem... :( ezt nyugodt állapotban nehéz megérteni, miért nem tudtam esetleg játékosan, máshogy rávenni, hogy tegye-vagy ne tegye az adott dolgot, de abban a pillanatban nem volt már más... ezzel lehet, hogy csak magamat mentegetem? Tény, hogy jobban szeretnék olyan szülő lenni, aki ilyet soha nem tesz, talán szakkönyvet kéne olvasnom. De szerintem az is igaz, hogy ettől még nem lesz semmi baja. Egyébként az eréjes rákiabálás is hasonló, csak az nem fizikai... nálam sajnos ez is előfordult már, hogy rákiabáltam, elsírja magát szegénykém, szóval ez abszolút nem megoldás. :( De néha annyira nem bírom tovább, pl. autóban, vezetek, ő hátul ül, és dobhártyaszaggatóan visítozik, mert neki nincs kedve autózni, miközben nem éhes, nem szomjas, kialudta magát, zenét rakok be, énekelek neki, mondókázok, picit abba hagyja majd újra kezdi, nekem meg elszakad a cérna, tehetetlenségemben rákiabálok, mire a visítást abba hagyja, helyette elkezd sírni, hogy mama-mama. :(((( aztán megnyugtatom, hogy nincs semmi baj, ne haragudjon, és ne sikítozzon, mert a mama nem tud úgy vezetni, és mindjárt odaérünk.

Ilyen eddig kétszer volt, de nekem is nagyon rossz érzés, mégis megtörtént.

Na ezért van annyi problémás kamasz mostanság... Mert nevelésügyben átestünk a ló túloldalára.

Senki nem lett attól lelki sérült sem az én gyerekkoromban, sem a szüleimében, nagyszüleimében, hogy olykor kapott egyet a fenekére, kezére. Nem gondolom, hogy agyon kell ütni a gyereket, de egy-egy jókor, jó időben adott fenékreütés csak használ, de semmiképp sem árt.

Vallom, hogy ha hibázott a szülő, akkor bocsánatot kell kérnie a gyerektől. De azért kérjen bocsánatot, mert neveli????? Nemááááár...

Szerintem egy gyerekben tudatosítani kell, hogy nagyon szeretjük, akkor is, ha épp mérgesek vagyunk, akkor is, ha rosszat tett, mindig szeretjük, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem engedhet meg magának és kész. A gyerekek jól tudják ezt kezelni és értelmezni, kár belőle kabinetkérdést csinálni. Olykor-olykor a legjobb szülőnél is csattan egy tasli, nem ettől válik rossz szülővé az illető. És a gyereknek se lesz semmi baja, csak megtanulja a határokat.

27: egyetértek. Én már lettem vadállatnak titulálva akinek szülni se lett volna szabad, mert elmondtam, hogy egyszer jól elfenekeltem az akkor 2 éves gyerekemet, mert elborult az agyam. Nem vagyok verekedős, egyszer-egyszer csaptam előtte és utána is oda, ha már nagyon ön- vagy közveszélyes dolgot műveltek és a szép szó nem használt.

A nagy akkor múlt 2 éves, a kicsi meg épp mászni tanult. Előtte nem volt problémánk, de amint a kicsi megtanult helyet változtatni, a nagy rugdosni kezdte.

Szóltam szépen, magyaráztam, hogy nem nem szabad, fáj a picinek. Szóltam határozottan, próbáltam elterelni a figyelmét, vigyázni - de hát ezek váratlanul jöttek, normális játék közben. Aztán egyszer úgy rúgta meg a picit, hogy szegénynek a szájából dőlni kezdett a vér. Azt hittem kiütötte azt a két kis alsó fogát, de "csak" a szája széle hasadt fel. Ekkor borult el az agyam, és a nagy fenekére-combjára párat rácsaptam. Mondtam, hogy na így fáj a tesónak.

Következő alkalommal lendült a lába, nekem a kezem.... és mind a ketten megálltunk a levegőben. A rugdosás azonnal abbamaradt.

Na erre lettem kiátkozva amikor megírtam egy fórumra, hogy jajszerencsétlen, a pópójára lett csapva, micsoda lelki sérült lesz, de azzal a kicsivel meg senki sem törődött, akit folyamatosan rugdosott és ugyanúgy az én gyerekem.

Írták, hogy nem így kellett volna megoldani. Kérdeztem oké, mit kellett volna tennem, ha előtte pár hétig már beszéltem szépen, rászóltam, minden volt. Ja, azt nem tudják. De megütni nem lett volna szabad.