Mitől lehet hogy valakinek a gyerekei (mind az összes) sírós, érzékeny, félős, mimóza típus, másnak meg mindegyik mosolygós nyitott barátságos?

Szerintem örökletes is lehet, de én nem állítanám, hogy nem a nevelés. Vagyis inkább az élethelyzet!

Egy példa. Rokonságban van egy család, ahol két kicsi van. A várostól kb. 5-6 km-re laknak! Anyuka csak pár éve költözött ebbe a városba, nem nagyon vannak barátai, elmondása szerint ritkán is járnak be, mert nyűg a két gyerekkel nekiindulni. Mamának ritkán adja oda, mert nem akarja,hogy megszólják,hogy a mama "neveli" őket!

Na már most, ez a két gyerek már ilyen picikén is annyira "antiszociális",hogy félelmetes!

Nem beszélnek senkivel, csak a szüleikkel, ha valaki a picit (1 éves) meg akarja fogni, akkor ordít stb.

Akárki akármit is mond, meggyőződésem,hogy ennek részben az az oka,hogy nincs más társaságuk a szülőkön kívül!

Az én gyerekeim is félősek (21 hós, 3,5 éves). Soha nem kellett életveszélyes szitukból kihúzni őket, mert félnek kb mindentől. Nem tudom miért ilyenek, de mindkettő ilyen (lányok). A nagyobb már azért bátrabb, de ezt a korára fogom, hiszen ahogy egyre nő, egyre jobban érti az életet és tudja, hogy mitől kell vagy nem kell félni.

Sokan azt mondják, milyen marha könnyű nekem emiatt, de ez is nagyon nehéz ám, mármint így nevelni őket, mert állandóan bátorítani kell őket, magyarázni, hogy ezt lehet, ettől nem kell félni, blabla. Ráadásul az én alaptermészetem nem igazán ilyen, sőőőt, szóval nekem ezt ezért is nehéz megérteni és magyarázni nekik.

A nagyobbik lányom érzékeny természet még pluszban is, ha valami negatív éri, arra még sokáig emlékszik és mély nyomot hagy benne. Szerencsére a pici nem ilyen. De a nagynak sokszor kell lyukat beszélni a hasába bizonyos témákkal kapcsolatban.

De egyébként nem sírósak, és barátságosak mindenkivel, nyitottak is mindenre. De érdekes ez a nyitottság is, mert ugyan nyitottak mindenre, tehát minden érdekli őket, de sok helyzetben csak bizonyos távolságból. Mondjuk egy példa, nézik a kerítés szélén a bogarakat, mert szeretik nézni, de soha nem fognák meg, mint sok gyerek. Vagy nézi a vizet, mert érdekli, de nem megy bele (pl strand). Bár már a nagylányomnál elértük azt sok dumával, hogy belemegy a vízbe és élvezi is, de a pici még nem tart itt, majd talán jövőre vagy utána.

A lényeg, hogy mindig lyukat kell beszélni a hasukba, állandó bátorítás és biztatás szükséges nekik, és ha sikerül, akkor persze dicsérni, szóval építgetni kell a kis önbizalmukat és életismeretüket. Nem könnyű azért :)