Miért lehet egy 9 hónapos baba "HISZTIS"? Örökölte vagy nevelési gondok állnak a háttérben?

Ha valaki szeretne normális válaszokat kapni a hisztiről, nyugodtan szemezgessen.

[link]

Írják néhányan, hogy a 7-8-9 hónapos babájuk már manipulál. Direkt sír, szándékosan hisztizik, a végén már öklendezik, belevörösödik és ezt -szerintük- direkt teszi.

Ez az, amikor valaki a saját felnőtt logikáját, félelmeit, meg nem értését belevetíti a gyerekbe és nem érti, mit tud és mit nem egy ilyen korú baba valójában. A rosszindulatú manipulációt biztosan nem.

Brazil szappanoperákban a gonosz anyósok talán képesek ilyesmire, de egy 8 hónapos még biztosan nem teszi.

De tényleg, hogy gondolják?

Fekszik a 9 hónapos ded és kiterveli, hogy most galád módon előre megfontolt szándékkal elvörösödött fejjel sírni fog csak azért, hogy anya ne tudjon kimenni a konyhába megkavarni a rántást és ha esetleg egy apró szikráját is észreveszi annak, hogy anya fejében megfordult mégis a távozás gondolata, tudatosan elhányja magát, csak hogy rávegye, azt tegye, amit ő akar? Erre a mesebeli Stewie Griffin talán képes, de az embergyerekek nem :)

Őt az ösztönei hajtják. Újszülött korban azért sír, mert az életbenmaradásért küzd, jelez, ha úgy érzi, valami hiba van a rendszerben, valami fenyegeti őt (éhség, fáradtság, magára maradottság stb.)

A hónapok során, ahogy a baba tanul ezek az igények kitárulnak és egyre újabb és újabb helyzeteket érez veszélyesnek:

- ha anya eltűnik a látóteréből (mert ki tudja visszajön-e? ő még 6-7 hónaposan biztosan nem),

- ha idegen emberek akarják megfogni (eddig nem vette észre, hogy vannak ilyenek, most már tudja és gyanakszik: ők nem anya, de akkor kik?),

- ha valami korábban fájdalmat okozott és minden helyzet, ami hasonló ahhoz, ami fájt (akár a peluscsere, mert korábban piros volt a popsi és az emléke megmaradt)

- ha megakadályozzák őt abban, amit a belső parancsa diktál (kúszni-mászni-mozogni szabadon állandóan)

- és ez csak néhány volt, a korral előrehaladva egyre több ilyen kerül elő.

Ebben a korban ő nem hisztizik vagy parancsol, egyszerűen csak jelez, hogy bajban érzi magát. Még nem tud veled hosszú lelkizős beszélgetésbe bonyolódni, ő így "szól", ha gond van. Talán néha félreérthetőek ezek a helyzetek, a tekintete, a reakciója, de a fejlődésnek ebben a szakaszában akármilyen okos is a gyerek: nem képes tudatosan manipulálni!

Próbáljuk magunkat az ő helyébe képzelni!

Még kicsi és napról napra tágul ki számára a világ.

Hát persze, hogy fél! Hát persze, hogy néha bizonytalannak érzi magát!

Különösen akkor, ha ilyenkor nem kap segítséget, nem veszik fel "nevelési szándékkal"!

Különösen akkor, ha úgy kezelik a félelmeit, mint idegesítőt, feleslegeset, bosszantót és le akarják szoktatni őt arról, hogy elmondja mit érez.

Leszoktatják arról, hogy szóljon.

Most még kicsi, de ha most megtanulja elfojtani, ami benne van, ha most megtanulja, hogy felesleges szólni, akkor praktikus szempontból talán egyszerűbb lesz vele, de ha így megy tovább, ha marad ez a gyerekhez való hozzáállás, akkor később se várjuk, hogy őszinte legyen és megnyíljon felénk.

(ha ez a hozzáállás eltűnik és elkezdünk reagálni rá, a kapcsolat visszaállítható, megjavítható!)

Persze később (2-3 éves korban) előkerül a hiszti, mint eszköz, mert látja a gyerek, hogy ezzel eredményt lehet elérni. Ha a halkabb verzió nem működik, előveszi a hangosabbat. De ha erre nincs reakció és a halkabb változatot is megértjük, ha vannak fogódzók az életében, ha bízik bennünk, kikopik az eszköztárából.

Hosszú távon, ha a gyerek jól érzi magát a bőrében, ha elmondhatja nyíltan mit érez, meghallgatják, működik az őszinte út szülő és gyerek között, nem lesz mindennapi eszköze a "manipuláció" mert nem szükséges.

A meghallgatás, az empátia és az őszinteség az út ahhoz, hogy ne félreértsük, hanem megértsük a gyermekünket.

Forrás: [link]