11 hónapos lányom fél a nevetéstől. Lehet rajta segíteni? Már félek társaságba menni vele.
Már szerintem nem csak nekem kellemetlen a dolog, hogy szólok előre, fél a nevetéstől, ne nevessünk. De az ember, ha beszélget, egyszerűen elkerülhetetlen a dolog. Mit lehet tenni?
Ha csak én nevetek akkor semmi gond, vagy az apja, de ha már valakivel együtt nevetünk akkor kiborul és sikítva sír.
Nemsokára szülinapi "bulija" lesz. Ott meg aztán tényleg nem mondhatom, hogy ne nevessenek már...
Lehet, hogy mindkettő? Nem tudom.
Úgy kezdődött, hogy voltunk babát látogatni, ő nagyon szépen eljátszogatott egyedül, a felnőttek meg beszélgettek. Jött valami vicces dolog és egyszerre kb 4-5 ember nevetett. Na ekkor annyira elkezdett sírni, hogy rángatózott is közben. Már orvoshoz akartam menni vele, mert nem tudtam megnyugtatni és még ilyet nem is csinált. Persze akkor még nem tudtuk, hogy mi történt. Én azt hittem beszorult valahová az ujja. Erre utólag jöttem rá, hogy a nevetés volt a probléma. Azóta már akkor is csinálja, ha csak mondjuk én nevetek, meg egy "idegen" felnőtt. Borzasztó ez az állapot :(
Van olyan is, hogy szociális fóbia, bár nem tudom, hogy ez az-e.
Mutogatnék neki képeket, amiken emberek nevetnek, sírnak, különböző érzelmek vannak rajta, magyaráznám, mit ábrázolnak a képek. Nevetés, kacajhangokat is lejátszhatnál neki, pl amikor aranyos babák nevetnek, videoportálokon biztos van ilyen.
Nem lehet, hogy csak akkor okoz gondot a dolog, amikor álmos, fáradt?
Szolíd bulit csinálnék a helyedben.
Igen, amikor egy idegen, mély hangú férfi beszélni kezd, akkor a lányomon is látszik, hogy nem tudja sírjon-e. De pl ha turmixolok neki valamit, akkor nem sír. Bár lehet, hogy azt már megszokta (porszívótól, fűnyírótól fél).
Na mindegy, lényeg, hogy szeretném megoldani ezt a helyzetet, mert aztán a nevetéstől tényleg nem kell félni (mindig mondom is neki). Meg ugye az ember ezt nem nagyon tudja befolyásolni, akaratlanul is nevet, ha vicces dolog jön szóba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!