Anyukák, akik több keresztnevet adtatok a gyereknek, mindkettőt használjátok? Érdekelne a vélemény. Nekem azt mondta a védőnő, hogy csak az egyiket használjam, mert különben összezavarodik.
Párom neve "t"-re végződik, és a keresztneve Tibor, a két "TT" betűből sok gond volt, sokszor kellett ismételni, mire jól írták le. Ezért kapta elsőnek a Vivient, csak utána a Csengét.
Kedves utolsó!Neked is köszönöm a választ! Mindketten használjuk mindkettőt, én inkább a Csengét, apja a Vivient, de ha az egyikre nem hallgat(nem akar hallgatni), akkor mondjuk a másikat.
Mi is becézgettük az elején, volt már mindenféle beceneve. Pl. Vivi, Vivien, Vivcsi, Csenge, Csengi. Kisebb korában volt Pöttöm, Picilány, kicsim. De volt, hogy csak a Törpillára hallgatott :))
Nekem is ugyanez a véleményem, hisz ha mondjuk az oviban majd a másikat mondják, nem fogja tudni. Egyébként okos, értelmes gyerkőc.
és a beceneveivel meg egyenesen tönkre teszitek nem :)
nálunk abból is van 5
a két nevét nem szoktuk külön de egyben kimondva igen ,mert nagyon jól hangzik
általában ha kedveskedünk neki ,így ezt nagyon szereti
Az első nevét használjuk napi szinten. Ha rosszalkodik (hisztis dackorszakát éli a kisasszony) és nagyon kihúzza a gyufát, akkor a teljes nevét elmondjuk a bünti előtt.
Ha be kell mutatkozni, akkor is a teljes nevét mondja. 3 éves.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!