Mit javasoltok? Altatás - bővebben lent.
9 hós a lányom és csak ölben/ringatva alszik el.
Nagyon sokáig hasfájós volt, és műtötték is, ezért sokat dajkáltuk: örültünk, hogy a fájdalmain és kellemetlenségein könnyíthetünk, de mire észbekaptunk, már nem tudott másként elaludni.
Tudom, hogy elcsesztem, és szeretném átszoktatni az önálló alvásra, de bármivel is próbálkoztam eddig, NEM MEGY!
Ha leteszem az ágyába, egy darabig elszórakoztatja magát, majd nyűglődik és ha ezen nem segítek és nem ringatom el, akkor sírni kezd, és 5 percen belül hányásig hergeli magát.
És ezzel nem tudok mit kezdeni. Fej-lilulásig üvölt 1 levegővel, aztán nem vesz levegőt másodpercekig csak tátog, nagyon ijesztő, és a vége hányás. Egy határon túl már kézben sem nyugszik el csak sír és tol el magától+ üt-ver. Órákig képes játszani velem a beteszem/nyűglődik/kiveszem megnyugszik/visszateszem... játékot. De alvás nincs, csak kézben.
Már nagyon el vagyok keseredve, mit tanácsoltok?
Igen, csak az a baj, hogy ha felveszem a sírás előtt, akkor már hajtja is a fejét a vállamra, hogy aludjon. De a cél ugye az lenne, hogy ne rajtam aludjon el.
A Suttogót olvastam, ott is az van, hogy vegyem fel míg megnyugszik, majd tegyem vissza. De fentebb írtam, hogy ez sem működik, mert órákig csináljuk anélkül, hogy bármi eredménye lenne.
8,5 kilós és van, hogy egy órán keresztül kell ringatni, mire elalszik. Biztos én vagyok béna, de igen, ez megterhelő.
Nem azt írtam feljebb, hogy lehajtja ÉS MÁR alszik, hanem hogy lehajtja, hogy így aludjon el, ölben.
Szia,
Nálunk hasonló a helyzet csak én még nem sírattam meg soha a babám, és nem is fogom, ő is ringatva alszik el 5 max 10 perc alatt. Bekapcsolok neki egy kis zenét (mindig ugyanazt), azt nagyon szereti és a 2. vagy 3. számnál már alszik is.
Ne aggódj meg fog tanulni egyedül is elaludni, majd ha már érti amit mondasz. Legalábbis én már arra várok, meg sem kisérlem most leszoktatni erről. Ez van. Ő is már 9 kilós, de azt az 5-10 percet kibírom.
(Ha kint sétálunk akkor a babakocsiban is elalszik, esetleg próbáld ki azt)
Köszönöm neked is a választ.
Én énekelek neki, van 2-3 kedvenc altatója.
A babakocsiban csak nézelődik, meg játszogat, aludni nem hajlandó.
Néha nekünk is gyorsan megy, tényleg 10 perc, és azzal nincs is gond, de az 1-1,5 órás altatásoktól teljesen kikészül a derekam, és elkezd keményedni a méhem (7 hetes várandós vagyok).
Én is csak akkor vártam meg a sírást, mikor elkezdtük kipróbálni a suttogós-módszert, hogy hátha... persze a szívem majd megszakadt, az én könnyeim is potyogtak.
Ha meg sem próbálom lerakni, akkor természetesen nincs sírás, és egyéb esetben is mindig reagálok ha jelez, tehát légyszi ne gondoljátok, hogy hagyom tombolni a gyereket. Így is mindenki azzal csesztet a családban, hogy minek veszem fel, vagy minek sietek be ha sír, miért nem hagyom kicsit.
9.59-nek:
Igen, ez a több óra valóban több óra: tehát napközben etetések közötti időszakot is teljesen kitöltő. Azonnal feláll, amint leteszem a karomból és nekikezd játszogatni, majd ha ezt elunja akkor nyűglődni, ekkor kiveszem megnyugtatni, de újra csak játék van belőle... ördögi kör. Fekve nem marad meg.
10.03-nak
ki fogom próbálni hogy nem figyelek rá és még a nagy sírás előtt kiveszem, de majd akkor sem nézek rá és nem ragálok bármivel is próbálkozik. Csak tartok attól, hogy mivel nem hajlandó lefeküdni, ezért nem kerül olyan nyugalmi állapotba, mikor már magától elaludna.
Nem keseredj el!Mivel várandós vagy hagyd abba az ölben cipelés, ülj le vele, mert a másik babádra is gondolnod kell. Én is sétálva altattam a lányom 5 hónapos koráig, aztán leültem vele egy kényelmes fotelba, (kipárnázva szopis párnálval a derekam) amit betettünk a szobájába. Én nagyon szeretem ölben altatni! Olyan jó érzés összebújni! Most már fürcsi után pár korty tea, cumi be, és 10 perc után alszik. Napközben a játszószivacsán alszunk. Ölbe veszem 1-2 percre, közben ülök a szivacson,ringatom. Aztán lefekszünk egymáshoz bújva és 5 perc alatt alvás van.
Lehet, hogy mások már pár hónaposan egyedül elaludni tanítják a babájukat, én még 2-3 évesen is ott akarok lenni mellette amikor elalszik. Összebújva vele, meseolvasással, jóéjt puszival. Mindenki maga tudja mi jó neki és a babájának. Úgyhogy ha sikerül ölben hamar elaltatni, akkor ne törd magad, most nincs szükséged az idegeskedésre. A legjobb az lenne, ha apa kezdené altatni, mert nemsokára neked ott lesz a másik picur. Akkor már késő lesz újra szervezni az estéket. Fel a fejjel. Nem baj az, ha a közeletekben tud csak elaludni gyerkőc. Ez az én véleményem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!