Ti megsértődnétek egy ilyen véleményen? Merjem megmondani neki?

Ha néha elmegy fodrászhoz meg sportolni, az rendben van persze. Ha jót akar a babának, persze hogy külön alszanak, a baba az első perctől fogva megtanulja magát egyedül is biztonságban érezni, ez nagyon jó a babának. A szigorú napirenden mit ért? Ezt nem fejtetted ki, de én azt olvastam, hogy az a JÓ a babának, ha tudja mi után mi következik, nyugodtabb lesz stb.

En nem mondanam meg neki a velemenyem.

Szia! Felesleges előre megdorgálnod azért amit még el sem követett. Én az elején elterveztem, hogy nem alszok vele, nappalin vagyok még és szinte már érezhető a diplomám illata így elhatároztam, hogy hozzászokatom a nagyszülőkhöz, hogy tudjak tanulni ami bár lehet nem a legjobb ötlet, de mondván ,,érte teszem" ezt a kicsit kibírja... napirend így úgy amúgy stb... mikor megszületett 4 hónapig volt kiságyban, mert a légzésfigyelő miatt nagyon ráparáztam a bölcsőhalálra. Így biztonságosabbnak éreztem, ha minden szusszanását van ami lesse. Az elején néha vigyáztak rá a szüleim, de 4 hónap után minden nagyot fordult. Azóta 1x volt tőlem messze, együtt alszunk. SŐT! már a párom és én közöttem alszik 8 hónaposan és mind a ketten imádjuk, hogy este hol ide- hol oda dörgölőzik hozzánk meg simogat:) Nappal, ha csucsul akkor kiságyban alszik azért, és ilyenkor egymásra is van egy kis időnk (van külön szobája). Ha bár műköröm, nőies megjelenés volt jellemző minidg is rám most szolit is kell vennem, mert nincs időm rá. Közben még szépészeti klinikára járkálok hetente kezelésekre. Ekkor mindig apuci vigyáz rá nagyon szívesen. Szerintem abszolút a pár hozzáállásán is múlik. Nekunk is volt azóta gödör:S De kimásztunk belőle. Azóta jobb a kapcsolatunk mint valaha. Mindenbe bevonjuk a gyerekünket és abszolút társként működünk. Sokkal több figyelmet kap a kislányunk, mert nem egymás mardosásával töltjük az időt, hanem benne gyönyörködünk. Tanulni pedig akkor tanulok, ha már elaludtak és utána én bebújok az ágyikónkba. Plusz párom előtte semmit nem segített házimunkába, mára meg már inkább ő az aki többször takarít. (sajnos ugye ha időm van én inkább tanulok). Együtt már az is külön hatalmas öröm, ha elmegyünk piknikezni a melegben. vagy játszótérre, esetleg csak sétálni... minden nap kell valami akármilyen kis apró program ami feltölt mindkettőnket (mindhármónkat). Napirendőnk így nem nagyon van. picúr irányít és kész. Sokkal boldogtalanabbak voltunk amikor volt és a napirend miatt nem mehettünk ide vagy oda ahelyett hogy önkényesen csúsztattunk volna akár 2 órát a ,,reggelin" mert ugye ha nem kel fel a gyerek 8kor már nem esek pánikba hogy odaadjam a tápszert hanem megvárom akkor is ha 10-kor kel tudván, hogy így valószínüleg annyival is később fog aludni aznap... Mindig van nálunk ennivaló-innivaló neki így oda mehetünk ahová szeretnénk. Sokkal jobb így, élvezhető az életünk. Magamat tény, hogy nem tudom elhanyagolni mert én önmagában attól depis bírok lenni. Viszont most szeretnék szilikon ciciket és párom mellettem áll ebben is, de rengetegszer elmondja, hogy neki így is tetszenek. Emiatt tudom, hogy nem hagyna el. Csak én magamnak szeretném elérni ebben az életben azt ami neke tetszik. De e nélkül sem hiszem, hogy elhanyagolt lennék. Bár azt mondta nemrég, hogy ő engem egy krumpliszsákban is csak csókolgatna...:)Soha nem voltunk még ennyire boldogok annak ellenére, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét szerettem volna megvalósítani mindannak ami ma mégis örömmel tölt el. Nem a gyerek nevelése a baj, hanem a kapcsolat ápolása, ha 2 fél mélypontra kerül. Az előző párjának kellett volna hajlandóságot mutatni afelé, hogy nyit a közös családi élet felé. Nálunk csak akkor vagyok nő ha a párommal megkívánjuk egymást. De társaként is anya vagyok és ő apa minden más körülmények között és sosem játszunk olyat, hogy ketten vagyunk és lepaszsoljuk a picurt... Minek? Miért jobb ketten moziba menni mint hárman játszani? Egy dolog van amihez tényleg nem kell a jelenléte ezt aláírom:D De pihen ő délután ehez, és minden más programot szívesen végzünk az ő bevonásával:) Ha suliba megyek pl sokszor elkísérnek, vagy értem jönnek...

Nem értem a problémát,miért ne aludhatna kiságyban,az én kisfiam az első perctől a saját ágyában alszik,3 hónapos kora óta különszobában is,1 hetesen is vigyázott már rá anyukám 1-1 órát,nekünk is volt agy nagyjából kialakult napi rendünk 3 óránként evett,és ha nagy ritkán már 2,5 óra múlva éhes volt megetettem,meg volt,hogy mikor fürdik stb,egy babának jó ha van napirendje,babyszitter sincsen gond miért ne járhatna el sportolni stb.Kisfiam egy kiegyensúlyozott jó evő,jó alvó,jól fejlődő,társaságkedvelő gyerek,holott nem voltunk 24 órában folyton egymással 2 kórházi éjjelt leszámítva nem aludtunk egy ágyban.Nem hinném,hogy bele kéne szólni az életébe,igenis a férfivel ugyanúgy kell törődni,mint a gyerekekkel kellenek a kettesben eltöltött programok a házasélet stb.Úgysem teljesen így fogja csinálni,hogy szigorúan tarja a napirendet,az ösztöneire fog hallgatni,van már gyereke és tanulva a hibákból amit elkövetett most biztosan jól fogja csinálni,felnőtt ember.

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy tartsa meg a kérdező a véleményét, és ne szóljon bele mások dolgába. Ez nem beleszólás, a barátok pont arra vannak, hogy értelmes és tartalmas eszmecseréket folytassunk velük, megvitassuk velük a problémáinkat. Egy jó barát véleménye tehát nem lehet beleszólás.

Én ugyan ezeket fogadtam meg a kislányommal és ehhez képest velünk alszik, a napirendünk időről időre változik és gyakorlatilag mi alkalmazkodunk hozzá. A külsőmet néha elhanyagolom aztán néhány hét múlva észbe kapok és gyorsan elmegyek mindenféle szalonba(fodrászhoz, kozmetikushoz, műszempillám van amit töltetek is és néha majdnem mind már lejött mire megyek,műkörmöshöz néha 1-2 körmöm már le is törik), kiváltok megint egy giga szolibérletet amit három egymás után lévő nap felhasználok aztán hetekig kallódik... Eltervezem, hogy ráveszem magamat a már régen áhított mellplasztikámra aztán lebeszélem magamat, hogy még inkább előtte szülök még egy babát és akkor felesleges... A párom is a kicsivel alszik velünk együtt, sőt! Ha sokat dolgozok a gépemen este akkor nélkülem is együtt alszanak. Miért? Mert imádunk vele aludni. Ha az exférje valóban szerette volna akkor kitartott volna jóban rosszban! Engem szeret melegítőben is a párom, vagy ha már néhány napja lenőtt a hajam (ritkán mozdulok ki közösségbe itthon pedig néha úgy érzem ,,megtehetem") és pontosan ettől más amikor kicsinosítom magamat. Ha folyton csinosban lennék itthon egyrészt kényelmetlen lenne, másrészt pedig nem érezném különlegesnek amikor direkt kiöltözök, vagy szépen elkészülök. Sőt! Néha néhány kg-ot felszedek, aztán hetekig kínlódok mire leadom... Az én férjem még is szeret minket! Velünk alszik a lányunk, pedig külön gyerekszobát rendeztünk be a babának. Még is a férjem épp úgy imádja az együtt alvást mint amennyire eleneztük. hatalmas nagy szerelem is van köztük! Másfél évesem minden 2. szava hogy ,,apuci". Mi hülyeségekkel folyton meglepjük egymást. Ha valamelyikünk bevásárol akkor meglepetés csokikat veszünk aztán valahol elrejtjük és a másikunk véletlenül ráakad...(na jó, már tudatosan keresem is:D) vagy ha valahol vagyunk akár a papírírószerben akkor ha egy i love you-s tollat meglátok biztos hazahozom... de a múltkor egy sima papírfecnit is szivecske alakúra hajtogatott a párom, a szív alakú kechup szervírozás pedig alap... Nem tudom elképzelni, hogy valaha elváljunk. Lépten-nyomom mindenben őket keresem és ez a harmónia és szeretet ami miatt teljesen mindegy ki hol alszik, ki hogyan néz ki éppen és egy kisbaba megszületésével járó kihívások csak mégjobban össze kéne kovácsolnia egy párt nem pedig úgy érezni, hogy a gyerek áll közéjük. Ha a gyerek hajlandó lesz a napirend kialakítására akkor jó, ha nem akkor nem valósítható meg. Ez van... Ő egy baba! Nem lehet őt észérvekkel meggyőzni, hogy már késő van aludjon. Ha elég szilárd a kapcsolata , a társában lévő megértés és szeretet akkor nincsen szükség taktikázgatni, hogy ,,megtartsa" a férjét. Ha pedig nem biztos abban, hogy mellette akar megöregedni akkor felelőtlenség volt gyereket vállalni. Én annak a férfinak szültem gyereket akiről tudtam, hogy az életét kész lenne értem és egy kisbabáért feláldozni. Annak, akiről tudtam, hogy fel tudja fogni, hogy egy gyerek egy életre szól és nem addig amíg lelép. 12 éve vagyunk együtt, már az utolsó 4 évben szerettünk volna babát, de úgy döntöttünk bebiztosítjuk az anyagi feltételeket, így mikor sikerült egy nagyobb összeget összespórolni egy mp-ig se vártunk! Együtt tervezünk, együtt alkalmazkodunk a másikhoz és ez így megy jó néhány éve. Ha a kapcsolatuk nem stabil akkor tehet bármit... majd a 3.-nál rájön, hogy hülyeség a gyerekben látni a mumust (mint a kapcsolatok fekete bárányát), mert egy gyerek ajándék anyukánk és apukának egyaránt. Megjegyzem másfél éves lányunk egy hete volt elősuör nélkülünk az 5 percre lakó nagyszülőknél másfél órát! Nem volt semmi gond, de hiányzott nekünk így csak annyi ideig volt távol amíg el kellett intéznünk a hivatalos ügyeinket.