6 hónapos kisfiam beütötte a fejét?
Kisfiam a járókájában játszott. Gurul már jobbra-balra.
Egyszer hirtelen felsírt.
Fel volt "kenődve" a fa járóka rácsaira (gondolom pont úgy fordult, hogy lefejelte a rácsokat)
:(
Hamar megvigasztalódott, de a homlokán van egy pici kb borsó nagyságú lila pukli.
Azóta ugyan úgy viselkedik, evett is, játszik is.
Szerintetek vigyem orvoshoz?
Szerintem nem kell. Figyeld, hogy milyen a közérzete, nem aluszékony e, ill nem e hány. Ha ezek közül valamelyik, akkor azonnal doki!
Ilyen nálunk is előfordul, hogy beüti valamilyét, de nem viszem ezzel orvoshoz. Sőt a férjemnek az volt a szokása, ha nem vették ki a kiságyból, szándékosan, erőből fejelte a kiságy szélét.
Lesz még puklija elég, és lila foltja is, ne aggódj. Szerintem gumiból vannak a babák, direkt, hogy simán túltegyék magukat az eséseken, amik az első évben, no meg utána igen gyakoriak.
Azt figyeld, hogy nem alszik-e túl sokat, nem hány...mert ha igen, akkor baj van.
Amúgy ha jól elvan, étvágya, alvása is ugyanolyan mint eddig, akkor nincs semmi baj, és a pukli majd lemegy.
Szerintem sem égető a doki, csak ha észreveszed, hogy nem olyan, mint máskor, ez nem azt jelenti, hogy most állandóan lesd....nyugi, mi 8 hónaposan már több bukáson vagyunk túl, mindig azt gondolom húú ez nagyon kemény, de 5 perc és folytatja a játékot...persze nem kell elbagatelizálni...az arany középút :)
Jó babázást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!