Ti hogyan tudtátok megszoktatni a babátokat a darabos
ételekkel?
Figyelt kérdés
az én babám most 6,5 hónapos és már 3 hete van két foga. a védőnőnk azt mondta mostmár hogy van foga adjak neki darabosabb ételeket, pl banán darabok, kenyérdarabok. nos én adtam is de ha félig ülve akkor kiköpi, ha pedig fekve kihányja az egészet. mit tegyek mert nagyon nem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel.
ráadásul még a zöldséges dolgokat sem igazán fogadja el azzal sem tudom mit tegyek, csak szinte gyümölcsön nem élhet.
Még korai. Ne erőltesd, egyik napról a másikra nem fogja elfogadni a püré után.
Majd később adhatsz neki babapiskótát, babakekszet, főtt zöldséget, amit rágcsálhat, azon fog ügyesen megtanulni darabosat enni és "rágni", darabokat nyelni.
A fiam 11-12 hónapos korában kezdett megérni a darabosra, most 13 hónapos, ügyesen felcsipegeti a tányérra kitett falatkákat, az sem gond, ha nagyobb darabot harap a kifliből, pedig még csak most bújt elő a hatodik foga. Erre is meg kell érniük, siettetni felesleges.
2012. máj. 10. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
2/6 A kérdező kommentje:
de akkor nem értem miért erőlteti a védőnő???
2012. máj. 10. 20:36
3/6 anonim válasza:
én ugy tudom 6hónapos kortólkezdjük a hozzátáplálást és nem darabos ételekkel szoktuk..hanem péppel attól függetlenül hogy van foga az emésztőrendszere nem olyan érett hogy jól feldolgozza a darabos kaját..csak poci fájást okoz!kérdezd meg a védőnőd hallott e már erről:)ne siettesd a picit..majd látod ha érett lesz rá..és fekve ne adj neki kenyeret kééérlek!etetőszékbe Ülve esetleg probálkozz baby keksszel,ami gluténmentes!
2012. máj. 10. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
4/6 anonim válasza:
Mert hülye. Babám 7 hónapos, 4 foga teljesen kint van és 2 már áttörte az ínyét. Megkérdeztem a dokit, hogy adjak-e neki darabost és azt mondta, hogy még ne, mert nincsenek kint az őrlők. Ha keverem a pépessel, akkor meg nem tudja, hogy nyelje-e vagy rágja, így fuldokolhat, öklendezhet. Úgyhogy én még nem adok neki darabosat. Illetve mondta, hogy banánt, almadarabot, kiflit adhatok a kezébe, de ha nagyobb darabot leharap, akkor vegyem ki neki. Na, próbálkoztam babakeksszel...úgy elkezdett bőgni, amikor matatni kezdtem a szájába, hogy többet nem próbálkoztam.
2012. máj. 10. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
5/6 anonim válasza:
6 hónaposan nyugodtan bevezetheted a glutént.
2012. máj. 10. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
6/6 anonim válasza:
szia! az én kisfiam is 6,5 hós és van 2 foga alul( még csak a fele látszik) adtunk neki kenyérhéjat és harapta redesen, persze utána szedtem ki a szájából:) a védőnőnk azt mondta, hogy 7 hónaposa adhatok neki párizsit, virslit(jó minőségűt) apró darabokra vágva! csak túrót adtam neki darabosabbab a gyümivel keverve, de nem jött be neki úgyhogy várok vele! a zöldséggel mi is úgy vagyunk ahogy.Ti, mondjuk a répát szereti:) sztem ne erőltesd, ha nem jön be neki a darabosabb, de ez csak az én véleményem!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!