Miért ilyen velem? Mit tennétek a helyemben?

Van egy hat hónapos kislányunk. Eleinte anyóséknál laktunk (a baba 4 hónapos koráig), aztán hála az égnek eljöttünk tőlük vidékre, a szüleimhez (anyóssal se nekem, se páromnak nem jó a kapcsolata). A szüleim háza üresen áll, csak hétvégente vannak itthon, szóval azért is jöttünk le, mert itt végre hármasban lehetünk.

Azonban egy héttel a költözés után kiderült, hogy apukámat műteni kell, ez meg is történt, azóta itthon lábadozik.

Viszont a költözéssel párhuzamosan a kapcsolatunk is megromlott... A férjem nem foglalkozik se velem, se a kicsivel, amikor éppen szabadnapos, akkor a számítógép előtt ül és játszik, ha kérek vagy mondok valamit, azt egyből b@szogatásnak veszi. A szexuális életünk a béka s*gge alatt van, két-három hetente TALÁN, de az is csak akkor, ha én kezdeményezek, és akkor se mindig... Látom rajta, hogy hazajönni sem szeret, minden egyes mondatomban és szavamban támadást lát.

A kicsivel sem foglalkozik, de mindenbe beleköt, amit én teszek. A legnagyobb érve az, hogy szórom a pénzt... csak azért, mert venni szeretnék a lányunknak egy vékonyabb sapit mivel itt a jó idő, valamint azért mert venni akarok anyagot, hogy varrjak a picúrnak egy babaágyneműt, ami a készen vett 10.000 forintosnak a negyedéből kijön... (Anyaggal, felvarró mintával együtt lenne az egész 2700 Ft.)

Az viszont persze nem baj, hogy éppen a héten vett a kicsinek egy mászó micimackót 8000-ért.

Baja van azzal, hogy nincs itthon rend - nem érti meg, hogy annyi cuccunk van, hogy egyelőre nem tudom a java részét bezsúfolni a szekrényekbe, főleg a kicsinek van sok ruhája. Már megbeszéltük anyuékkal, hogy szekrénysort cserélünk, mert az övéké nagyobb, de kevesebb a cuccuk, így elférünk majd, de apu egyelőre nem tolhat-emelhet, anyu és én pedig enyhén szólva is képtelenek vagyunk ketten összesen 8 bazi szekrényt áttolni három helyiségen, küszöbön, főleg, hogy anyunak jobb dolga is van hétvégén (vásárol, mos, főz a következő hétre, vasal), mint szobákat átrendezni.

A férjemnek egyedül az számít, hogy legyen itthon cigi, kóla, kávé és kaja, na meg a számítógép, amin játszhat.

Ha sír a kicsi, beüvölt neki a nappaliból, hogy CSSSSSSSS, vagy "Dorka, ne balhézz már!"

Teljesen elhidegültünk egymástól, és nem értem, miért. Mostanában már én se tudok mást, csak veszekedni vele, mert úgy érzem, nem vagyok neki elég jó, elegem van abból, hogy mindenben tánadást érez, bármit mondok is.

Nem tudom, mi történt, próbáltam vele megbeszélni, de annak is veszekedés lett a vége.

A volt párom a héten felajánlotta, hogy melegedjünk újra össze, mint szeretők (van egy párja és egy 4 hónapos fia), és ha nem ítélném el annyira a megcsalást, bizisten belemennék. De már félek attól is, hogy egyszer annyira betelik a pohár a férjem viselkedésével, hogy belemegyek a dologba, mert amikor összevitázunk, egyre többször fordul meg a fejemben a "mi lenne ha mégis..."-kérdéskör.

Bocsánat a panaszáradatért, de nagyon kivagyok, főleg a lányom miatt - nem ilyen apát szántam neki! Mi lesz így vele, velünk? Nem akarom, hogy ilyen környezetben nőjön fel, főleg, mert így én sem az a nyugodt, kiegyensúlyozott anya vagyok, aki lenni akarok!