13 hónapos fiam csak ölben hajlandó egésznap lenni, mit tegyek?

Szia.

Én éppen ma kaptam érdekes válaszokat egy hasonló kérdésemről a lényege az volt,hogy elhanyagolom a gyerekemet---MOST ÉPPEN ALSZIK!!!!!!!!!!!!!,mert hagyom egyedül játszani,és egyedül alszik el.Tehát te nagyon nagyon jól csinálsz mindent,ha nem haladsz a házimunkával nem baj,,,majd a szemét kisétál a saját lábán a tányért meg lökd esetleg a kutya elé,de úgy,hogy a gyereket ki ne tedd a kezedből!!!!!!!!!!!A világért se!!!!!

Komolyra fordítva a szót egyszerűen a fokozatosság elvén hagy a kiságyába mindig pár percel tovább amíg megtanulja,hogy nem hagyod ott és visszamész.Csak éppen nem lát.

Először is, mit jelent pontosan az, hogy nincs el nélküled? Mert az, hogy folyton kézben akar lenni, nem egészen ugyanaz, mint hogy igényli a közelséged, pl. hogy legyél mindig a látóterében. Az előbbi eset mondjuk tényleg kicsit nehezebb, de nem megoldhatatlan; az utóbbi kicsit könnyebb.

Azt mondjuk tudd, hogy nem te rontottad el a babádat, sőt, szerintem kifejezetten jól csináltad, hogy ennyit törődtél vele már korábban is, még ha most úgy is látod, hogy ez mostanra okozott gondot. (Még hosszabb távon majd valószínűleg megint azt fogod látni, hogy mégiscsak jól tetted, amit. ;) Fontos, hogy a babád valószínűleg szeparációs szorongásos korszakban van, amikor teljesen normális, hogy így viselkedik. (Azon túl, hogy lehet, hogy ő alapból is ilyen ragaszkodó típus.) Időnként még vissza-vissza fognak térni nála ezek az érzések, csak ahogy nő, egyre jobban tudja majd kommunikálni feléd, hogy pontosan mi a baja. Most ez még így nyilvánul meg benne és feléd.

Hogy mit tudsz csinálni? Én azon a véleményen vagyok, hogy amikor ilyen szakaszban van a gyerkőc, akkor ezekkel a félelmekkel, érzésekkel mindenképp foglalkozni kell; vagyis, ha (erőteljesen) azt jelzi feléd, hogy veled szeretne lenni, akkor azt érdemes komolyan venni és megadni neki. Persze teljesen érthető, hogy neked is vannak/lennének már saját igényeid; de nem is arról van szó, hogy ezeket teljesen el kéne nyomni a gyerkőc miatt! Mivel már eddig is úgy tűnik, hogy a babád igényeit mindig szem előtt tartottad (ami jó dolog), a hozzáállásodon nem kell változtatni - de a jelen helyzetben talán újra kellene gondolnod a hangsúlyokat, az arányokat. Hogy ez pontosan mit jelent majd, azt te jobban látod, ha végiggondolod az életeteket. De bárhogy is, újra meg kell találni az egyensúlyt: hogy a gyerkőcöd is megkapja, amire szüksége van (a társaságod, a biztonságod), de közben te se érezd azt, hogy teljesen kimerülsz ebben.

Ha a fenti két eset közül a te fiad szigorúan kézben lévő baba, az kicsit nehézkes, mert pl. a súlya miatt már tényleg nem könnyű ennyi idősen sokat dajkálni. De pl. ilyen "ölbebabák" gondozására találták ki a hordozókendőt, ami megkönnyíti a cipelést, neked engedi a házimunkázást, és közben ő is testkontaktusban lehet. (Mondjuk ennek csak az a hátránya szokott lenni, hogy ha eddig nem használtátok, nem biztos, hogy ennyi idősen már bele tud szokni a gyerkőc.)

De akár ilyen a gyerkőcöd, akár a lazább, csak szemkontaktusos baba, szerintem engedd neki, hogy amikor csak megoldható, a közeledben legyen. Nyilván ez sok mindentől függ (mit csinálsz épp, milyen a lakás elrendezése stb.), de gondold végig, hogy hogyan tudod megoldani azt, hogy veled legyen, amikor szeretne. Pl. hordozó, pihenőszék, kisszék, játszószőnyeg, játszósarok. Saját játékok, vagy akár közös "házimunka" is; olyan feladatok, amiket már ő is el tud végezni nagyobb felügyelet nélkül is. Vagyis, vond bele őt is a napodba, a teendőidbe, akár tevékenyen is, ezzel is segíted a lenyugvását. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de bátran legyél kreatív.

Szerintem az a fontos, hogy ne akard őt "lerázni" magadról, ne érezze rajtad, hogy már néha kolonc a nyakadon, mert valószínűleg annál inkább erősödni fog a szorongása és a ragaszkodása. Próbálj vele türelmes lenni és elfogadni, hogy most ilyen korszakban van; de ez se fog örökké tartani. Ha átsegíted őt ezen, biztosan jót teszel neki és kettőtöknek is.

Ja igen, és még a család többi tagja: Ezt megint csak te tudod jobban, de általában ugye az anyukák szoktak az elsőszámú gondozók lenni. Vagyis, ha a gyerkőcnek bármi baja van, először hozzánk futnak, tőlünk várják a megoldást. Ezért is írtam az előbb annyit rólad.

De persze ez nem azt jelenti, hogy a többiek ne tudnának neked és a fiadnak besegíteni (bár szerintem egyikőtök se várja azt, hogy majd inkább ők oldják meg a helyzetet, mert nélküled elég nehéz lenne).

A férjed, ha gerincsérve van és emelni nem tud, hát üljön le a földre a gyerkőccel és játszanak együtt. Ha megy neki. Ha kevésbé mozgékony, akkor ő ne a hevesebb, mozgásosabb dolgokat játssza vele, hanem az ülős, építős, autós, rajzolós stb. játékokat. Amihez ő is "ért" és amihez mindkettejüknek kedvük van. A hangsúly itt is a közös időn és élményeken van. - De ha a fiad menet közben megint azt jelzi, hogy te kellesz neki, azt lehetőleg a férjed se vegye rossz néven és te is próbáld figyelembe venni, ha sikerül.

A nővérére is ugyanez vonatkozik; ő is segíthet neked a kicsi lefoglalásában, ha tud és kedve van; de ezt se erőltesd, egyikük miatt sem.

Ezek a kezdeti kis sikerek, néhány perces lélegzetvételek idővel egyre hosszabbra nyúlnak majd szerintem, feltéve, ha nem azt szűri le belőlük a fiad, hogy anya szándékosan "kerül" engem.

Remélem, érthetően írtam le, hogy mire gondolok...

Értelek, hát akkor tényleg nem olyan egyszerű a helyzet... Hirtelen nem is tudok neked több okosat mondani. :S

Viszont, ha gondolod, szívesen továbbítom a problémád egy általam ismert pszichológusnak (szoptatási tanácsadó is egyben), aki hasonlóan kötődés-párti, mint én. Persze abszolút anonim módon. Megmondom őszintén, én is kíváncsi lennék, mit tudna erre mondani, mert szerintem se könnyű a szitu.

(Anno nekem is segített már párszor, amikor a lányommal ilyen-olyan nehézségeim voltak.)

Szia

xStefix a legszuperebb csaj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nekem annak idején amikor szoptatási problémáim voltak,olyan sokat bíztatott és segített szinte lépésről-lépésre haladva,hogy 3 hónapból 6 hónapot kaptunk.KÖSZÖNÖM NEKED!!!!!!!!!!!!

Nu. (Mondjuk előrebocsátom, azt tudni kell, hogy a legtöbb pszichológus nem ad konkrét tanácsot, hanem inkább kérdez és úgy próbálja rávezetni az embert a megoldásra... ha még nem volt velük dolgod.)

Ezek a dolgok merültek fel egy gyors és rövid válaszlevélben, kiegészítve a saját közben felötlő gondolataimmal:

- Ahogy én is írtam neked, őszerinte sem jelent (alapból) problémát, hogy a kisfiad ennyire igényelné a társaságod. A gond inkább abból fakad valószínűleg, hogy ez zavar téged. (Ami persze jogos lehet és ezért foglalkozni kell vele.)

Meg tudnád mondani konkrétan is, hogy miért rossz ez? Mi az, ami miatt ez baj?

A házimunka nehézsége? Időhiány? A nagyobb gyerek elhanyagolása? Bizonytalanság (nem tudod, miért csinálja)? A korábbi nevelési gyakorlatodban való csalódottság? Félelem attól, hogy ez már mindig így marad? A környezeted esetleges nyomása, hogy "neveld már meg" egy kicsit, mert a végén a fejedre nő? Minél pontosabban fogalmazod meg, annál jobban láthatod te magad is, hogy merre indulj el...

- Tudnod kell, hogy most épp kőkeményen szeparációs szorongásos időszakban vagytok, ez az életkor tipikusan erről szól. Tehát amit tapasztalsz, az sok szempontból nem ritka és nem is abnormális. Bár önmagában ez még nyilván nem enyhíti a gondjaidat - de talán ennek az ismerete és elfogadása nyújthat neked némi türelmet és kitartást.

- Nem lehet, hogy esetleg azért reagál így a babád, mert akár tudatosan, akár csak "titokban" megpróbáltad őt a közelmúltban kicsit leválasztani magadról? "Lepasszolni" valakinek? Kiosonni a látóteréből, amikor nem figyelt oda?

Tudod, ezt ők nagyon profin megérzik - és ha a kisfiad alapból anyás baba, akkor erre még érzékenyebb lehet. Éshát az ilyen kísérletekre általában még hevesebben reagálnak, még jobban csimpaszkodnak...

- A kendőben vajon miért nem marad meg? Nem lehet, hogy nem volt neki kényelmes, nem jól kötötted meg? Vagy ez már talán túlságosan szoros közelség neki?

Egyáltalán, mióta használtok kendőt? Mert leginkább azok a babák szeretnek benne lenni, akik kicsi koruktól hordozottak; a nagyobbaknak már kényelmetlen lehet, mert nem ezt szokták meg.

Elsőre ezek merültek fel a leírásoddal kapcsolatban. Remélem, tudtunk jó kérdést feltenni. :)