13 hós kislányomnak száj penésze van! Mitöl van ez?
Bár a babákat valószínűleg csak a súlyosabb formája zavarja, a kismamák egyik rémálma a szájnyálkahárya gombás fertőzése, a szájpenész. Valójában nem is betegségről van szó, hanem egy állapotról; kialakulásáért a legyengült immunrendszer lehet felelős, és felnőtteket, időseket ugyanúgy elérhet, mint a legkisebbeket. A babák a szülés alatt is megfertőződhetnek az anyai hüvelyváladéktól, de a nem megfelelően sterilizált cumik, gumieszközök is okozhatják. Lappangási ideje 2-5 nap.
Hogyan ismerhetjük fel?
A szájpenész először a szájüreg belsejében, majd a nyelven (ritkán a garaton is) megjelenő vastag, fehéres-szürkés lepedék. Eleinte kisebb foltokban láthatjuk, súlyosabb esetben összefüggő lepedékréteget alkot.
Ez a leírás akár a szoptatás után a szájban maradt tejlerakódásra is illene, ám míg ez utóbbit könnyen letörölhetjük, a szájpenész igen makacs; erősen ragaszkodik a helyhez, ahol egyszer megtapadt, és erőteljes dörzsöléssel is nehezen távolítható el. Ilyenkor az alatta lévő nyálkahártya vöröses, vérzékenye marad egy darabig, de ez idővel elmúlik.
Ebben a fázisban a babák általában észre sem veszik, nem látszik rajtuk semmi - ritkán azonban már ilyenkor is előfordulhat étvágytalanság, nyugtalanság. Az igazi nyűgösség azonban később várható, amennyiben nem sikerül megszabadulnunk a fertőzéstől.
Mivel jár?
Ebben az esetben ugyanis a gombatelepek leválnak a szájüreg faláról, a baba lenyeli azokat, így áthaladnak a bélcsatornán - ahol emésztési zavart, hasfájást okozhatnak - és a széklettel ürülnek. Ezért, jellemzően körülbelül két héttel azután, hogy a szájüregben megjelenik a szájpenész, a baba popsiján is észrevehetővé válnak a kiütések (pelenkakiütés).
Ilyenkor már a baba viselkedése is biztosan megváltozik; a fenti okok miatt változhatnak az étkezési szokásai, nyűgössé, ingerültté válhat.
Mit tehetünk?
Ha nem vagyunk benne biztosak, vajon csak a lerakódott tejről vagy valóban szájpenészről van-e szó, tekerjünk egy steril gézlapot a kezünkre, mártsuk kamillateába és töröljük át a baba szájüregét. Ha ez segít, nyugodtak lehetünk, hogy csupán az ottmaradt tej okozott riadalmat.
Amennyiben valóban szájpenészről van szó, de még csak a szájüreg fertőződött, gombaölő ecsetelőre lesz szükségünk. Legelterjedtebb vény nélkül kapható ecsetelő a borax-glicerines oldat (rózsaméz), de például a gyógynövényboltokban kapható grapefruitmag-kivonat olaja is hatásos lehet. Mártsuk bele az ujjunkra tekert steril gézlapot, és erőteljes mozdulatokkal, jól rányomva töröljük át a baba szájüregét. (Nem elég finoman törölgetni, mert úgy soha nem tűnik el.) Érdemes ilyenkor a mellet, a cumikat, vagyis mindent alaposan fertőtleníteni és áttörölgetni az oldattal, ami a baba szájába kerül, hogy elkerüljük a felül- és visszafertőzést.
Általában napi hat alkalommal kell ezt a műveletet elvégezni, vagy minden szoptatáskor. Aki nem bánja, hogy ordít ilyenkor már a pici, könnyebben hozzáfér a száj belső felületéhez, de van, aki szívesebben időzíti szoptatás utánra.
Amennyiben már a bélrendszer is fertőződött, mindenképpen orvoshoz kell fordulni (ha csak külső fertőzésről van szó, azaz csak a szájüregben jelentkezik, akkor is érdemes a kicsit megmutatni az orvosnak, kikérni a tanácsát). Ilyenkor általában tartósabb, babát is, mamát is érintő kezelést javasolnak, a fertőzés súlyosságától függően.
Amikor már a bélcsatorna is fertőződött, érdemes kifejezetten boraxos popsitörlőt és specilis popsikenőcsöt beszerezni, és ezeket körülbelül a fertőzés megszűnése után még egy-két hétig használni.
Nagyon fontos ilyenkor a baba bőrének minél gyakoribb szellőztetése. Amennyit csak lehet, hagyjuk szabadon a popsiját. Jótékony lehet még az óvatos infralámpázás; a babát fektessük le meztelenül, takarjuk le egy textilpelenkával, a lámpát pedig tegyük fölé (a polcra, falra szerelve) olyan magasságba, hogy ne égesse, csak kellemes meleg jusson el hozzá. Akár egy órát is szunyókálhat így a lámpa alatt, a bőrének nagyon jót fog tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!