2 gyerekes vagy annál több gyerekes anyukák, sokkal nehezebb az élet így, mint csak 1 gyerekkel?

Lanyom 3, szeptembertol ovis lesz, a masodik okt-ben fog megszuletni. (szandekosan nem szultem "egymasra" a gyerekeimet.")

Tegnap a jatszoteren pont azt beszelte 3 anyuka, hogy az elso 3 honap nagyon nehez ket gyerekkel. De utana bele lehet razodni.

Ha most teherbe esnél, mire megszületnie a pici, a nagy akkor menne kb. oviba, de ha babával otthon vagy, a nagyont nem biztos hogy felveszik oviba, mert otthon vagy a picivel, azokat veszik fel első sorban, akiknek a szülei dolgoznak, legalább is nálunk.

2 babával persze hogy nehezebb, a picit Tolnai a Babakocsiban, a nagyot követni, játszótéren kétfelé figyelni. Itthon is nálunk szinte egész nap megy a vita, hogy az egyiknek ugyan az kell mint a másiknak, hiába van belőle kettő, a másik kell . Este kettőt fürdetni, éjjel kettőhöz kelni, kettőt öltöztetni, duplán van minden feladat. Eggyel sokkal könnyebb:)

Milyen "kedves" kifejezés, egymásra szülni a gyerekeket...

Biztos könnyebb, ha a nagyobb(ak) már legalább napközben nincsenek otthon. De szerintem nincs annál cukibb, mikor a másfél éves puszit ad az újszülött kistesónak, és megsimogatja, ha sír, pelust hoz neki :)))

Persze ehhez kell némi szerencse, erős idegrendszer, és jó természetű bébik. Ja és egy kifogyhatatlan pénztárca (kétféle pelenka és tápszer az már számottevő kiadás, ha úgy alakul...)

Bár én örülök, hogy így alakult, mert az ovis kortól amúgy is tartok, az én szememben akkor tetőzik először az egymástól eltanult, átvett hülyeségek időszaka, ezt nem súlyosbítanám magamnak még egy adag testvér féltékenységgel is.

Nekem eddig egész jól sikerült a napirendjüket összehangolni. Ebéd után egyszerre alszanak, este míg a pici fürdik, a nagy vacsizik, aztán szerepcsere és alvás.

A kicsi kicsimért mondjuk összeteszem a kezem, mert egyáltalán nem sírós baba. Ha az volna, már megőrültem volna bizonyára. Eszik, alszik, nézelődik... ilyen gyereket kívánok mindenkinek :)

Nekem mázlim volt, a kistesó igazi "eszik-alszik-mosolyog" baba volt az első évben. Így elég volt, hogy a nagyobbikat kordában tartottam (ő 2éves múlt, mikor a kicsi született). Viszont sajna a nagy egyáltalán nem tudta / tudja elfogadni, hogy már nem ő a világ közepe. Pedig már másfél éves a tesó, úgyhogy hozzászokhatott volna, de úgy érzem kifejezetten "utálja". Sajna. Én is azt szerettem volna, ha puszilgatják egymást, mindenen osztoztak, eljátszanak együtt... Persze ez csak álom, de nem gondoltam volna, hogy folyamatosan verni fogja, meg veszekedni, kiabálni fog vele...

Úgyhogy most már nagyon örülök, hogy a nagy ovis, így "csak" a délutánokat kell túlélnem. Nem egyszerű. Amikor már majdnem megszületett 2 év különbséggel a kicsi, valaki azt mondta, hogy az ideális korkülönbség a másfélnél kevesebb, vagy a 3nál több. Azt hiszem lehet benne valami.

Nálunk pont két év a korkülönbség a lányom és a fiam között, vagyis itthon volt a nagyobb is, amikor született a kicsi. Nem tapasztaltam különösebb féltékenységet - mondjuk szerintem ebben közrejátszott az alapos felkészítés és az is, hogy a nagyobb nem lett itthonról elküldve azért, hogy nekem a kicsire több időm legyen. A kisebb gyerek részéről amúgy sem gáz a dolog, hiszen kész családba érkezik, neki az lesz természetes, hogy nem egyedül van. Igen, előfordul, hogy valamelyiknek várni kell, hogy a másikkal épp fontosabb amit csinálni kell - nem baj, ha megtanulnak türelmesnek és toleránsnak lenni. Van, hogy a pici már éhes és sírva követeli, de a nagyobb épp akkor esett hasra és ütötte meg magát - logikus, hogy a kicsi nem fog még 5 percig éhen halni, de abban a pillanatban a nagyobbat kell megvígasztalni. Olyan is van, hogy a nagyobb vár egy kicsit arra, hogy mondjuk odaadjak valamit, mert a pici épp cicin van...

Amúgy az oviba beszoktatás időszaka - főleg ha nehezebben megy - szerintem sokkal rosszabb úgy, hogy van egy újszülött is. Egyrészt azzal nem mindig olyan egyszerű mozdulni, na meg a nagyobbnak mikor lenne szüksége az anyjára, ha nem addigi élete egyik legnagyobb változása közepén... És ha nehezen szokik be, még inkább probléma lesz számára, hogy vajon őt miért lökik ki otthonról, amikor a tesó meg egész nap anyával lehet...

Nálunk most érkezik majd a harmadik babó, a középső és a kicsi között 22 hónap lesz. Biztos lesznek olyan napok, amikor nehezebb lesz és jobban kell zsonglőrködni, de nem tartok tőle. Ha kettővel ment, menni fog hárommal is, végülis már rutinos vagyok sok mindenben. :-))

Az mondjuk igaz, hogy amikor csak egy gyerekem volt, pihenés volt az élet, de kettővel is be lehetett osztani a dolgokat, gondolom, hárommal is sikerülni fog, hiszen minden szervezés kérdése. Az tény, hogy sose értettem az egy gyerekes anyukákat, hogy mitől olyan fáradtak meg miért mondják, hogy semmire nincs idő egy baba mellett - nekem ez sose volt probléma.

Akkor én leszek az ellenpélda :)

Igen, sokkal nehezebb! Bár annak idején a nagyobbik fiam egyedül is rendesen lefárasztott, de most a 2 gyerek együtt iszonyú néha!

Mi már túl vagyunk az elején, 5 és 2,5 éves fiaim vannak. Javarészt együtt játszanak és az bizony sokszor rettenetesen idegőrlő, mikor rá akarják erőltetni az akaratukat a másikra és akkor én döntsem el, hogy mi legyen... Meg amikor a játszó 2 végére akarnak menni, mert a nagyobbaknak való csúszda az egyik felén van, a kicsi meg a másik felén.

Próbálok igazságos lenni és nem mindig a nagytól várni az alkalmazkodást, de szörnyen nehéz, mert a kicsi a dackorszak kellős közepén van és csakazértis nemet mond mindenre.

Persze sosem gondoltam olyasmit, hogy a gyereknevelés csupa móka és kacagás, meg rózsaszín cukorszirup, de azért ez is durva néha, amit művelnem kell a családi béke és harmónia megőrzése érdekében.

Ja és arról nem is beszélve, hogy amíg 1 gyerekem volt és az éppen aludt, addig esetleg tudtam magammal is foglalkozni... Jelenleg pedig abban az időben a másikkal kell foglalkoznom, mivel ugye külön-külön is igénylik a kettesben töltött időt.

Szóval nekem igen, sokkal nehezebb így, viszont ha újra születnék sem csinálnám másképp :)