Miért ilyen elfoglalt minden babázós kismama állandóan, ti is nagyon elfoglaltak vagytok?

Nincs valami aranyközépút? Keresni kellene egy helyet, ami megfelel mindenkinek, és ott találkozni!

Én kötöttem új barátságokat. Rengeteget sétáltunk mindig a kisfiammal, aztán később játszótereztünk, és 3-4 tök jó barátnőt is szereztem.

Én bizony nagyon elfoglalt vagyok. Először is - nem akarlak kioktatni - ha nem vagy olyan körülmények között, mint esetleg más, akinek a háztartáson-férjen-babán kívül más dolga is van, nem is tudod megérteni, miért nincs kedve, ideje találkozni. Írod, hogy te is tanulsz, tudod, mit jelent fáradtnak lenni. Tudhatod, hogy a telefonáláshoz is bizonyos idegállapot kell: én pl. azért halasztom a telefonálgatást, mert sokat beszélnek, és ha elkezd sírni valamelyik gyerekem, nem pattinthatom le a beszélgetőtársamat (pl. a fiam keresztanyja más országban él, csak akkor merem felhívni, ha a férjem itthon van és tud foglalkozni a sírós babával, míg beszélgetek). Vagy pár barátnőm sokat beszél, nekem meg csak két szabad percem van, meg sem próbálom felhívni őket. A szabadidő sem úgy megy, ahogy gondolod. Mi például szintén lakásfelújítunk, dolgozom is mellette, anyósom sokat vigyáz a gyerekekre. Ha van néha pár olyan nap, amikor nem, akkor azt mondom, nem érek rá, mert bár ráérnék, nincs lehetőségem bemenni a városba gyerekekkel, stb. Vagy ajánlott csomagot várok a férjem helyett. Vagy papírmunkát végzek itthon. Vagy megcsinálok valamit, ami ugyan nem égetően fontos, de már hetek óta halasztgatom (ablakpucolás, hűtőtakarítás). És persze vannak olyan anyukák is, akiknek rosszabb, vagy jobb természetű babája van, mint a tiéd, így van, hogy egész nap nem érnek rá mellette, ha van két szabad percük, házimunkát végzenek. Nem vagyunk egyformák, amit te kirázol a kisujjadból (pl. házibulizás babával), arra más napokig készül lelkileg és fizikalilag. És még valami jutott eszembe: van olyan nő, aki azt mondja, ráér, közben szalad a lakás (de nem égetően fontos rendbetenni), és van olyan nő is, aki addig nem érzi szabadnak magát, míg az utolsó tányért is el nem mosogatta, és csak akkor mondja magát szabadnak, ha minden rendben van. És van olyan is, pl. én, aki valamely elmaradt munka miatt (teszem azt hetek óta készülök valamit megcsinálni), annyira stresszeli magát, hogy amíg az nincs meg, egyszerűen nem tud kikapcsolni. Sok oka lehet annak, ha valaki úgy érzi, nem ér rá sétálni, találkozni.

15:03-as válaszolóval maximálisan egyet értek, ennél jobban én sem tudtam volna megfogalmazni, csak nekem annyi időm se volt még ma hogy ilyen hosszú bejegyzést tudjak írni. Most is várom hogy kész legyen a mosás, hogy ki tudjak teregetni, hogy ha este megszárad holnap csak leszedni kelljen a ruhákat. Szóval én is tanulok és mellette igaz hogy elvileg babázom, de mi is vállalkozásban dolgozunk így elég gyakran be kell segítenem a férjemnek, plusz a háztartást is tök egyedül végzem és nincs nagyszülői vagy egyéb segítségem, ha valaki vendég vagy rokon jön az is nekem több napos lelki rálészülés, hogy előtte kitakarítsam a lakást és valami finom ebéddel vagy desszerttel tudjam várni, és persze kiszolgálni és mindezt kedvesen jó hangulatúan tegyem, mert ugye elvárás hogy egy babás anya vidám és boldog, mert a legszebb perceket éli át nap mint nap. Ehhez előtte meg kell szerveznem a bevásárlást is, jogsim nincs marad a babakocsizás, bkv, ami rémálom, és ha a gyerkőcnek nincs kedve hozzá pláne, rohanás szenvedés az egész és fáradtan haza érve folytathatom a félbe hagyott teendőimet. Tehát én tökre megértem azokat akiknek tényleg nincs idejük vagy kedvük találkozni. Én úgy érzem ha 72 órából állna egy nap, akkor se érnék végére a teendőimnek és én sem tudok lazítani, bulizgatni miközben tudom, hogy x hete nincs kész valami. Másfelől nem is szeretem lepasszolni a gyerekemet azért hogy én kávézgassak, nem azért szültem hogy más nevelje fel. A gyerekkel más az élet, és lemondással jár, aki nem tud annyi áldozatot hozni hogy a gyerek érdekeit nézi... én letudok mondani a bulizgatásról, majd bulizok ha nagyobb lesz, nálam a gyerek az első. Azok a barátok akik meg elkopnak ez idő alatt nem is voltak igazi barátok!

Én pl nem érek rá ,vannak barátaim , szórakozásom , nem itt sírok hogy a kutya sem kíváncsi rám .Gondold át 14es.

Nem a gyerektől vonom el az időt, fel kel reggel 7kor és este 7 kor fekszik addig csak vele foglalkozom, játszunk, sétálunk, eszünk stb. Letettem aludni jöhet a munka, tanulás ami éppen soron van, kb hajnal 3kor fekszem átlagban, addig megcsinálom ami belefér, ami nem az marad másnapra...

Én a fiam másfél éves koráig alig értem rá. Nagyon nyűgös gyerek volt. Rettenet sokáig épültem fel a császárból, aztán meg sokat szenvedtem a szoptatással, majd költöztünk... Nem is lettem volna jó társaság egy sírós baba/gyerek anyukájaként.