A BCG oltás miatt 3hós babám hónaljában a nyirokcsomó meg nagyobbodott, tapasztalat?
Figyelt kérdés
Elmúlott?Mennyi időn belül?Hogy kezeltétek?2009. jún. 12. 20:15
2/4 anonim válasza:
Nekünk 3 hete jelentkezett, akkor voltunk 6 hónaposak, és most kezd visszahúzódni. A doki nénénk is azt mndta, hogy nem kell kezelni semmivel, így nem is csináltam semmit vele.
3/4 anonim válasza:
nekünk 2 hónaposan lett egy 2 cm-es nyirokcsomó. mondhatom alaposan elrondította azokat a napokat, amiket szerettem volna boldogan, nyugodtan a babámmal tölteni. 2 hetente jártunk kontrollra, ultrahangra, mert a sebész rögtön be akart utalni a kórházba, hogy altatásban megműtse a kisfiamat és én nem engedtem. végül 6 hónapos korában elkezdett sárgulni és beolvadt, szomorúan, de elfogadtam, hogy fel kell nyitni. majd azon a napon, amikorra ki volt írva a műtét, spontán kifakadt és rengeteg genny jött ki belőle, és csak annyit csináltak vele, hogy lefertőtlenitették és leragasztották. egyébként megjártuk a tüdőgondozót is, mert hogy ez oltási szövődmény és jelenteniük kellett az ántsznek. kerestem én is mindenfélét erről az interneten, de elég keveset találtam. van, akinek elmúlik magától, van, akinek kimetszik, és van akinek kifakad úgy, mint a hónalja. de sok idő, mire elmúlik. én szeptember elején vettem észre és december végén, szilveszter előtt fakadt ki.
4/4 anonim válasza:
Szia!Nálunk kb.6 hónaposan jelentkezett a csomó a hónaljban.A doktor néni azt mondta,hogy el fog múlni:most 10 hónapos a babám és már sokkal kisebb a csomó.Szerencsére megy össze!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!