Rectodelt kúpot használtad gyerekednek?
Huuuuuuuuu most jól megijedtem...
Már beadtam neki a kúpot fél 7 kor és egy egészet az orvos igy irta fel. Őszinte leszek,azóta alszik de szegényem majd megfullad ugy köhög :(
Nekünk még tavaly írta fel az orvos, egyszer volt nagyon beteg a kislányom olyan 1 éves kora körül, a doktornő kezdődő kruppra gyanakodott. Nyomatékosan kihangsúlyozta, hogy egész éjjel párásítsak a szobájában ( szerezzek gyorsan egy ilyen készüléket) és este adja be 1!! kúpot és ha nem javulna a légzése, akkor kórházba kell mennünk. Szerencsére sokkal jobban lett, a nehéz sípoló légzése csökkent, így gyógyulhattunk otthon.
Viszont a lelkemre kötötte, hogy semmiféleképpen nem adhatok be még egy kúpot a tudta nélkül, mert nagyon-nagyon erős gyógyszer és pont azért más a színe is ( talán piros, de már nem emlékszem), hogy az anyukák még véletlenül se keverjék össze a lázkúppal!!!
Nekem azt mondta az orvos, hogy ez kimondottan a befulladás ellen való gyógyszer, annak írja csak fel aki közel áll hozzá,de még megelőzhető, ezért nem feltétlenül szükséges kórházba menni.
Nagyon óvatos légy, inkább kérdezz rá még egyszer, hogy mire is kell adnod!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!