Akik korábban rend- és tisztaságmániások voltak, hogyan élték meg, hogy egy örökmozgó kisgyerek mellett már lehetetlen olyan rendet és tisztaságot tartani, mint régen?
Figyelt kérdés
2009. jún. 5. 10:55
1/4 anonim 



válasza:





én ha játszik rendet rakok, hétvégén meg apukával felváltva takarítunk. de egyébként nagy ívben sz...ok rá mostanában. inkább nevetetem a picurt azt jobban élvezi mintha tiszta a fürdőszoba:) a rendhez azért még ragaszkodom a koszt meg csak én látom. azt hittem nehezebb lesz dehát akkor még nem tudtam milyen ha van gyereked:)
2/4 anonim 



válasza:





Egyenlőre meg tudom azt a szintet tartani amit eddig, sejtem nem így lesz hamarosan.Próbálok javulni és nem erre figyelni folyton, apuka sokat segített azzal a mondatával hogyha nem laknánk itt csak néha, nem is lenne kosz, káosz, és rendetlenség.Tehát próbálom így nézni.10 hetes kislány anyukája
3/4 anonim 



válasza:





Egyik nap a kisfiam rám és magára meg mindenhova kiöntötte evés közben a borsófőzeléket...jó zöld trutyi...14 hónapos, tanul enni:) Én akkor pont arra gondoltam, hogy te jó Isten, aki rendmániás az hogy éli ezt meg, és csak remélni tudom, hogy az anyai szeretet és türelem elnyomja azt a "mániát" :)
4/4 anonim 



válasza:





én azt az időt amit takarítással és a rend mániámmal töltenék inkább a kisfiamnak szentelem. megéri. aranyos, okos, nyugodt szeretni való kisfiú:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!