Hirschprung betegség gyanujával kell befeküdnünk 8 hónapos kisfiammal a kórházba kivizsgálásra. Tud tok valamit erről a betegségről?
Ezeket találtam a neten:
"
Kérdés:
Kislányom egy éves, Hirschprung- betegséggel műtötték meg pár hónapja. Sajnos erről a betegségről az interneten és egyéb helyeken is nagyon kevés információt találtam.
Válasz:
A Hirschprung kór lényege a vastagbél egy bizonyos szakaszán az idegi elemek fejlődési zavara, miáltal nem kap megfelelő idegi szabályozást, így az a szakasz összeesik, és nem képes a béltartalom megfelelő továbbítására. Az érintett bélszakasz pontos helye, a betegség kiterjedése változó.
Klinikai tünetei néha már az újszülöttkorban, gyakrabban csecsemőkorban, azután ritkán később - kisdedkorban vagy azután - jelentkezhetnek.
Ezek: puffadt has, székrekedés, csökkent fejlődés, hasi fájdalom, hányás. Mivel a béltartalom pang, ott másodlagos erjedés indulhat be, ezzel magyarázható, hogy paradox módon esetenként hasmenés is előfordulhat.
Ugyancsak a pangó béltartalom miatt károsodott, áteresztővé váló bélfalon át az erjedés következtében keletkező mérgező anyagcsere termékek felszívódnak, és a szervezet egészét érintő toxikus tüneteket okozhat.
Ha a gyanú felmerül, először képalkotó vizsgálatot végzünk, ezen jól ábrázolható a beszűkült - beteg rész - illetve az efölött levő tágulat.
Ezután a definitív diagnózist az érintett bélszakasz szövettani vizsgálata adja, melynek során igazolni lehet a beidegzés hiányát.
Kezelése műtét. Cél a beteg szakasz kiiktatása, és az ép bélszakaszok egyesítése. Vannak esetek, amikor a végleges megoldás csak több lépcsőben történhet meg. A jól sikerült műtét gyógyulást jelent.
Dr. Péter György
Kérdés:
Kislányom egy éves, Hirschprung- betegséggel műtötték meg pár hónapja. A táplálásával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
Nagyon sok étel megfogja a székletét, néha még beöntést is kellett neki adni. Természetesen kitapasztaltam, melyek ezek az ételek, és melyek azok, amelyektől könnyebb a széklete. Karfiolt, brokkolit, sóskát, spenótot, karalábét, paradicsomot, őszibarackot, narancsot, uborkát, zöldbabot, sárgaborsót, zöldborsót bármilyen mennyiségben adhatok. Szereti a tejfölt, joghurtot, túrót, tojássárgáját, sajtot. Hetente egyszer kap húst, mert az megfogja. Répát, banánt, krumplit, kenyeret, májat egyáltalán nem adhatok, mert másnap olyan kemény lesz a széklete, hogy orvoshoz kell vinni. Kétnaponta kap kukoricadarát, búzadarát, zabkását, rizst (vízzel vagy tápszerrel elkészítve) de ezek is fogósak. Kapott már zöldségpuffancsot, bundában sült zöldséget, de ezek a darabosabb ételek is fogósnak bizonyultak. Sajnos legnagyobb igyekezetem ellenére sem hajlandó többet inni napi 3-4 dl teánál, vagy más folyadéknál, és 3-4 dl tápszernél. Vajon elegendő ez a mennyiség?
Kérdésem a következő. Helyesen táplálom a kislányomat? Milyen ételeket adhatnék még neki és hogyan készítsem el, hogy megkönnyítsem az emésztését, székelését? Normális dolog , hogy a gabonafélék, a kenyér és a krumpli ennyire megfogja a székletét? Idővel megerősödik, hozzászokik az emésztőrendszere ezekhez az ételekhez? Nem szeretnék tovább kísérletezgetni, szeretnék konkrét tanácsokat kapni az ételféleségekre, elkészítési módjukra, esetleg más emésztést segítő módszerekre.
Válasz:
A congenitális megacolon- M Hirschprung- miatt operált betegek túlnyomó többségénél a székrekedés rendeződik. Van olyan eset is amikor a széklet tartása lesz zavart, sőt hasmenéses állapotok jelentkezhetnek időszakosan, akár évekig is. Néha a műtét szövődményeként szűkület is kialakulhat, amely hasi panaszokat és a székrekedéses állapot ismételt megjelenését okozhatja. Remélhetően kislányánál nem műtét után felmerülő problémák okozzák a székrekedést, nyilván ezeket megfelelő kontroll vizsgálatokon ellenőrizték is Ha Ön nem írt volna a megtörtént műtétről akár egy " szokásos, egyszerű, de kifejezett" székrekedéssel küzdő 1 éves gyerek anyukájának levele is lehetne ez. Kislánya székletét ugyanazok az ételek fogják és lazítják, mint a többi gyermekét. Véleményem szerint tehát, egy gongosan összeállított székletlazító étrendet kellene követniük, mint ahogy ezt eddig is tették, azzal a könnyebbséggel, hogy a már egy éves kort betöltő kicsiknél a lehetőségek jócskán megnőnek, hiszen számos új étellel lehet próbálkozni. Ez nem kísérletezgetés, hanem természetes ebben a korban Egyre inkább kóstolgasson a felnőtt típusú magas rosttartalmú ételekből. Kislánya valóban keveset iszik. Ha lehet ne teát,. hanem rostos gyümölcsleveket kapjon, és be lehet vezetni a sűrű., tápláló leveseket is., A zöldségek közül még nem próbálták a tököt, káposztaféléket? A finom pékárú, burgonya, rizs valóban fog. Ha lehet ezekből keveset, inkább rántás és müzli formájában kapjon a gyerek ( B vitaminok!) A húst tojással helyettesítsék, nehogy vashiány alakuljon ki. Tejtermékeket nem kap a kislány? Figyeljenek a megfelelő kálcium bevitelre is. Amennyiben mindezekre figyelve sem sikerül a helyzeten javítani, keressenek fel gasztroenterológus szakrendelést, ahol orvossal, diétás nővérrel együtt kialakíthatják a kicsi étrendjét.
Dr. Gömöri Ágnes"
És még cikkek, fórum-beszélgetés:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!