Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Valóban lassabb a nagy babák...

Valóban lassabb a nagy babák mozgásfejlődése, vagy ez is csak hiedelem?

Figyelt kérdés

Az én fiam (szerintem) nagy baba. Hat hónapos, 76 cm és 10 kg. Tény és való, hogy nincs baj az étvágyával, sohasem volt, négy kilóval és 55 cm-rel született, akkor sem volt apró.

A héten már háromszor hallgattam végig, hogy elég ügyesen mozog, ahhoz képest, hogy nagy, merthogy a nagyok lusták és lassúak.

Ez tényleg így van?

Bevallom őszintén, hogy nekem kicsit bántja a fülemet, még akkor is, ha nem az én gyerekemet lustázzák le.

Nem szoktam kérdezgetni, hogy kié mikor mit csinált, mit mikor kezdett, kerülöm már születése óta ezt a témát, táblázatokat sem nézegetek, mert nem akarom a fiamat hasonlítani más babához, semmi értelmét nem látom, nem ettől lesz több, vagy kevesebb szerintem, maximum attól, amit felnőtt korában elér, tesz, vagy nem tesz.

Én csak annyit tudok, hogy odavagyok azért, amit éppen csinál, örülök, ha valami újat produkál. Egyébként négy hónaposan kezdett hasra fordulni, öt hónaposan vissza, majd két héttel később kúszni, nekem ez így jó.


2009. máj. 31. 22:24
 1/6 anonim ***** válasza:
55%
szerintem nem
2009. máj. 31. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Csecsemők mozgásfejlesztésével (is) foglalkozom és tapasztalataim alapján ennek semmi alapja.


A fiúk viszont tényleg lustibbak mint a lányok :)

2009. máj. 31. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Szia!

Az én fiam is nagy baba, 2 hónapos korára megduplázta a születési súlyát (ő csak 3200g-mal született és 56 centivel). A mi dokinénink mozgásfejlesztést javasolt, amikor 3 hónaposan még nem emelte megfelelően a fejét. Pár nap alatt rájött a technikára. Persze dokinéni nem dicsért meg minket, hanem azt mondta, folytassuk a tornáztatást, mert ekkora súlyt nehezebb mozgatni. Ez lehet az alapja annak, hogy állítólag lassabb a nagy babák mozgásfejlődése. Én ezzel inkább nyugtatom magam, ő nagyobb, ezért nem bosszankodom, hogy még nem mozog annyit, mint a vele egyidős vékony kislányok, akik már ülni akarnak. Azóta 4 hónapos, 68 cm, 8,3 kg és már próbálkozik a hasra fordulással. Én is inkább örülök minden újdonságnak, amit csinál, és annak is, hogy szép nagy és nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Egyébként csak anyatejes és az apukája is szép nagy ember, remélem, ő is akkora lesz :)


Szerintem jó a hozzáállásod, és próbáld meg elengedni a füled mellett ezeket a megjegyzéseket, sokan csak azért mondanak ilyeneket, hogy mondjanak valamit :S


Boldog babázást kívánok: egy 19 hetes kismanó anyukája

2009. jún. 1. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Szintén csak cáfolni tudom.A lányom eleve nagy súllyal (közel 4 kgval)született.4-5 hónapos korái nem csinált semmit.A doki mondta hogy a nagy súlya miatt nem is nagyon fog....

Ehhez képest az 5. hónaptól nincs megállás.Szinte hetente mutatott újat annyira hogy most 8,5 hónapos és már jár.Na amikor nemrég voltunk dokinál nagyon meglepődött de persze viccesen megjegyezte hogy már itt lenne az ideje a fogyókúrának, mert közel 9,5 kg.

De azt hozzáteszem hogy a körülöttünk lévő hasonló korú kisfiúk szinte még csak nem is ülnek,mivel a fiúk kényelmesek nem kapodják el a dolgokat:)

Nekem is bántott egyébként amikor ilyen jó véleménnyel volt rólunk a doki de hipp-hopp már le is hagyta a kortásait.

üdv

2009. jún. 1. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szia! Engem is bánt, ha valaki bármilyen megjegyzést tesz a kisfiamra. Ő 4350 grammal született, most kb. 10 kiló 7 hónaposan. De nagyon ügyes, mivel nagyobb, erősebb is szerintem. 4-5 hónaposan forgott, 5,5 hónaposan kúszott, 6,5 hónaposan egyszer csak fogta magát, és bútoron kapaszkodva felállt. Szerintem ne foglalkozz mások megjegyzéseivel, vagy szólj vissza nekik, egy idő után már én is ezt teszem. Mindenkinek a saját babája a legédesebb, okosabb, ügyesebb. Öröm minden nap, amit velük tölthetünk, és fantasztikus látni, ahogy napról-napra fejlődnek. További jó babázást.
2009. jún. 1. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

huu, de utalom, amikor ledobrogizik, meg szumozossak a manóm (pedig az osszes cucca hosszaban kicsi rá, nem széltében), és csak a combja husis, más nem, még tokája sincs nagy, csak pici.

de 3 honapos, és lassan 70 centi (6,3 kiló), és bár képes megemelni magátkb 45 fokban, nem teszi, szinte rogton sir, ha hasra teszem

imadja cipeltetni magát, és igen, lusta :) de nagyon szocialis, boldog, kiegyensulyozott baba, szoval még nem parázok emiatt (jovo heten viszem gyogytornaszhoz, ugy 3 havonta tervezem, remelem utana se fogok parazni, amikor 3 hetesen voltunk, nagyon megdicsertek)


én amugy kis baba voltam, 2.3 kg es 46 cm-el szulettem, és masfel évesen tanultam meg jarni. szerintem a fiuk lassabban fejlodnek, és ugye ok nagyobbak, ez lehet a monda alapja

2009. jún. 1. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!