Miért visel meg egyre jobban az éjszakai kelés? Hogy meríthetnék erőt, hogy ne bukjak ki teljesen?

Kisfiam a napokban lesz 4 hónapos. Egy hete pokollá váltak az éjszakáink. 2 hetes kora óta 2-szer kell éjjel, szopizik és alszik is vissza. Volt olyan is, hogy kicseleztem az első ébredésnél cumival, és így az a szopi ki is maradt. Most egy hete óramű pontossággal 2 óránként kel, szopizik picit, aztán belealszik, és teszem is le. De van hogy fél-1 óra múlva megint megébred, nem sír, de nem találja helyét, addig nyüszög, hogy fel kell kelnem hozzá. Próbáltam cumit adni neki, avval se alszik vissza, csak cicin. Hallom, hogy nyel pár nagyobbat, de alig eszik, alszik is el. Ha vissza akarom rakni a cicit a szájába, üvölt, hogy hagyjam békén. De könyörgök akkor a cumi erre miért nem jó neki?! Kezdek kikészülni a fáradtságtól, már egy hete nem aludtam egyben 1,5 óránál többet. Érzem egyre fogy a türelmem, sokszor úgy kelek fel hozzá, hogy megint mi a fene baja van, nagyon dühös vagyok rá. A pár perces szopikat rendszerint végig alszom éjjel, reggel alig bírok kikelni az ágyból, azonnal robbanok mindenért, baromi feszült vagyok, kezdek elemeimre hullani. Nagyon szeretem a kisfiam, de ez a hajcihő megpecsételi a kapcsolatunk. Sose bántanám, de félő hogy ez az egész nagyon megtépázza az idegrendszeremet.

Most mit csináljak? Visszaáll még valaha a régi rend? Vagy szokjam meg hogy újszülöttként viselkedik a 4 hónapos kisfiam?