Milyen higiéniai "engedményeket" tesztek a picúrotok immunrendszere érdekében, és mikortól?
Nem fertőtlenítettünk semmit, mert nem kellett eddig - csak szopizik - szerintem, ha elkezdjük a hozzátáplálást akkor már nem fogok fertőtleníteni.
Ruhák együtt mosva, nem vasalok - gyönyörű a bőre.
És a szobacicánknak nem kellett mennie. Mostmeg már barátkoznak nagyon.
5 hónapos a babám.
2 hós koráig naponta, 2-6 hó között hetente sterilizáltam. 6 hós kora óta kb 2 hetente (15-én és 30-án), bár őszintén szólva feleslegesnek tartom, mivel mindent a szájába vesz, ha nem figyelek oda.
A ruháit külön mosom, folyékony mosószerrel, kevés Lenor v Silan Sensitive öblítővel, de 3 hós korától nem vasalok.
Semmi baja a lányomnak.
Mivel egyre tágul körülötte a tér, egyre többfélét eszik, szerintem szükségtelen (már) "agyonsterilizálni" mindent.
Az én babám tápszeres volt az első napoktól kezdve, úgyhogy a sterilizálásra nagyon odafigyeltem. Én tablettás sterilizálót használok, naponta egyszer kell cserélni a vizet, benne állhatnak az üvegek, cumik. Most hat hónapos a fiam, egy hónapja kezdtük el a hozzátáplálást és azóta jutottam el odáig, hogy nem mindent sterilizálok. Az üvegeket (naponta két evés van még üvegből) és a játszócumikat még mindig berakom, mert kb napi két perces munkát jelent a víz cseréje és a doboz átöblítése, nehezen tudok róla leszokni, de lassan tervezem. Csak mire észbe kapok már ki is cseréltem a vizet...
A tányérokat, kanalakat, egyéb eszközöket, ami a gyümölcsökhöz, zöldségekhez kellenek alaposan átmosom, de nem sterilizálom. Használat után egyből elmosom, használat előtt ismét átöblítem.
A ruháit csak akkor mosom külön, ha össze jön belőle egy adag, ami igen ritkán van. Ez újszülött korától így van. Természetesen a férjem szerelős ruháját és azt, amit nagyon összekoszoltunk nem rakom be a gyerekével, nem is lenne semmi értelme, mert 40 fokon mosom az ő ruháit, az pedig úgysem lenne elég az igazán koszos ruhához.
Vasalom a ruháját még mindig, szerintem fogom is, mert sokkal szebbek, puhábbak a vasalástól.
Mosópor: nem a gyerek használja a miénket, hanem mi a gyerekét. Vettem neki külön mosóport és öblítőt, amit a babaruhákhoz ajánlanak és rájöttem, hogy nagyon jó, hatékony, jó illata van, kevés kell belőle és nem is drágább, mint azok, amiket a megszületése előtt használtam. Úgyhogy nem áll szándékomban külön tárolgatni két fajta mosóport és öblítőt az egyébként kicsi fürdőszobánkban, ugyanazt használom mindenhez.
A padlót minden nap takarítom, ugyanis a szobában laminált padlónk van, azon minden porszem meglátszik, viszont gyorsan fel lehet takarítani, napi öt percem van rá. A konyhában a járólapot pedig szintén minden nap fel kell mosnom, mert a hátsó kertből a konyhába lépünk be, egy olyan országban élünk, ahol szinte minden nap esik, így a konyhakő minden este koszos.
De ez már a baba előtt is napi program volt.
Nincs külön mosás külön mosószerrel, a mienkkel együtt mosom, azzal ami éppen ven itthon.
Nem vasalok.
Igaz a lányom még csak anyatejet kap, de a fiamnak sem fertőtlenítettem az evőeszközeit, nem mosogattam külön.
Csak a cumit szoktam kifőzni, de azt se minden nap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!