Mit csináljak anyósommal?
Hát igazán sajnállak, szinte ugyanezt élem én is át nap mint nap! :(
Amikor terhes lettem, majdnem szívinfarktust kapott, szó volt arról is, hogy elmegyek innen. Végül mégis maradtam a párom hatására(azóta már megbántam milliószor). Mióta megszültem meg ugyanezt műveli, mint veled a te anyósod. Annyi szerencsém van, hogy Hála Istennek nekem van tejem, de még mostanába van az, hogy kicsit visszafogja magát. A pici négy hónapos, pár hete fürdettem meg először! Volt, hogy hajnal egy órakor még itt ült a szobába és a kicsit fogta, holott már nyolckor elaludt. Nem szereti a cumit-ő meg annyira erőszakolta, hogy rá kell szokatni, hogy szegénykém öklendezett tőle. Könyörgések árán befejezte úgy, hogy eltüntettem a cumit. Még azt is meg akarja mondani, hogy mikor etethetem meg-mert ő jobban tudja, hogy szegénykém mikor éhes. Van, hogy másfél órát ordít a kicsi és nem adja ide hiába mondom, hogy adja ide. Azt mondja, hogy álmos, majd ő elaltatja. A sógornőmnek szoktam néha elpanaszolni a dolgokat (de csak óvatosan), ő szokott vele beszélni, hogy fogja visszább magát. Ha ő nem lenne már rég elszöktem volna a gyerekkel együtt-ezt természetesen közöltem velük. A párom meg nem szól sokmindent bele, mert a kedves anyósom előtte eljátsza a tündért, ha meg megjegyzek egy két dolgot, akkor elkezd sírni meg törni-zúzni, hogy én hergelem direkt ellene a pici fiát! Jaj, mesélhetnék én olyan történeteket itt, hogy mindenkinek leesne az álla! Állandóan itt áll a szoba ajtóba és hallgatózik, ha telefonálok azt is kihallgatja. Ma is történt egy ilyen-páromnak szóltam, hogy max. egy év és vele vagy nélküle de lelépek innen, mert én nem tűrök tovább! Szóval sajnállak, egyben magamat is, de hidd el, amíg együtt éltek nem lesz békesség. Magamról tudom. Inkább fizetek albérletet még ha nehezebb is úgy, de legalább nem öl meg nap mint nap az ideg és szarhatok nyugodtan amikor csak akarok, nem fog senki hallgatózni meg ellenőrizgetni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!