Nem baj, hogy így érzek, ugye? 2hete született a 2. gyerekem.2éves a nagy. Szóval és a kórházban végig a nagyra gondoltam, hiányzott. A picivel úgy voltam, hogy aranyos-aranyos, de ennyi.

Én még nem vagyok anya, de újszülött osztályon dolgoztam és nagyon sok anya így volt vele, mint te.

Sokszor előfordult az is, hogy a kicsivel volt valami probléma, de mégsem bírt arra koncentrálni az anya, mert közben a nagyobbik otthon sírt érte, emiatt halálra aggódta magát.

Az igazi kötődés és mély kapcsolat anya és gyermeke közt nem a 9 hónap alatt jön létre, hanem születés után.

Nekem úgy nézett ki, hogy beteg a 2. babám, megjártam lelkileg a poklot. Nem igazolódott a down kór szerencsére. Megszületett a kislányom. Én azalatt a 3 nap alatt arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy itt van velem és csodás 3 nap és megismételhetetlen, hogy csak mi ketten együtt vagyunk. Borzasztóan restellem, de a 2 éves kisfiam nem annyira hiányzott, hogy lelkiztem volna rajta.

Azóta kiderült, hogy csak van valami baja a lányomnak és teljesen el vagyok keseredve, még az elveszítésének a gondolatától is. Most 8 hónapos, nagyon cuki, jó kislány.

Sajnálom, de én fordítva érzek a mai napig:S

Amikor a fiam született, a lányom még nem volt 2 éves sem. 4 hetet voltam korházban, 2 alkalommal találkoztam a lányomal, sajnos épp járványos idő volt, karantént írtak elő. azt hittem meghalok. természetesen én is folyton a lányomra gondoltam. nem is szégyenkeztem emiatt. Tudtam h a fiammal is erősödni fog a szeretet, de nálam ez lassan alakul ki. A lányomnál is először csak az a furcsa érzés volt, hogy de jó hogy van, de valahogy nem éreztem ezt még olyan nagy szertetnek. ezt az érzést kb 1 hónap után kezdtem érezni. Azóta viszont túlcsordult a szeretet. több van mint merni hittem volna.

nem vagyunk egyformák.

a beteg kisgyermek anyukájának pedig annyit, fel a fejjel, minden gyermek egyformán szeretheető. Én annó fogyatékos intézetben dolgoztam gondozónőként. Imádtam azokat a kis rosszaságokat. Kicsit másak ugyan, de melyikőnk nem? és érdekességként, a down kóros gyermekek közt találhatók a legnagyobb zsenik. (matematika, festészet, ének...de arra figyelj, h a nagytesó is kapjon annyi figyelmet amennyit a kicsi, mert amúgy nem fogja tudni elfogadni a másságot.

Nem fogyatékos, hanem rajta van egy 10cm hosszúságú és darabonként 4cm-es csúnya szőrös anyajegy, 3 db.

Bal karja vastagabb, mint a jobb.

Ez is elég baj neki, mert nagyobb a daganatképződésre az esély.

Koraszülött lett a kisfiam, majdnem három hónappal jött hamarabb. Két hónap után költözhettem be az anyaszállóra, addig szinte meg sem érinthettem. Ott pedig olyan volt, mintha jöttem volna megnézni, kit is fogok örökbe fogadni. Az anyaszállón egyfolytában az otthon hagyott kislányom után bőgtem, és rettenetes anyának éreztem magam, amiért magára hagytam, pedig úgy örült annak idején, hogy végre kistestvére lesz! Ajándékot akartam adni neki, hogy teljes legyen az élete, mert több, mint 10 évet várt arra, hogy testvére legyen. Ehelyett a terhesség 4. hónapjától feküdnöm kellett, majd pedig szirénázó mentőautó vitt egy hajnalban sürgősségi császárra. Őszinte leszek: nagyon sokszor megbántam, hogy belevágtam, és amikor a műtét másnapján azt mondták, hogy vagy megmarad vagy nem, én azzal próbáltam az összetört szívemet vigasztalni, hogy nem baj, vár haza a kislányom. Közben szörnyetegnek éreztem magam. Az ember érzései krízishelyzetekben fura dolgokat képesek produkálni, és idő kell ahhoz, hogy idomuljanak a csalódásokhoz, a megváltozott élethelyzetekhez, és fel tudjuk dolgozni a félelmet, a szorongást, a traumákat.

Most fél éves elmúlt a pici fiam, teljes szívből szeretem, ő "anya csillaga kettő":) és boldog vagyok! Egészségesek vagyunk mindannyian, a gyerekeim imádják egymást, nekem pedig még mindig könnybe lábad a szemem, ha azt látom, ahogy mosolyogva egymásra néznek, és egy életre elválaszthatatlannak tűnnek!:)

A te szívedben is rend lesz hamarosan, hidd el! :)

22.23-as. az nagyon jó, ha nem fogyatékos. az anyajegyek ne zavarjanak. azt elhiszem, h nagyobb az esély a daganatra, de ezt gondolom rendszeres vizsgálattal figyeléssel lehet ellenőrizni és időben lépni.

az én kisfiam nagyon nagyon rosszul lát, de én ezt is úgy élem meg, h ok, de nem vak. ( családi átok a szem betegségeinek egész skálája) minden rosszban van jó. légy optimista. te is és mindenki más is.

Tegnap este olvastam a páromnak a kérdésed,és egyből ő is azt mondta,hogy tuti én is ilyen leszek... Mondom hogy még jó..már nem egyszer azon paráztam hogy mi lesz velem,vagy vele a másikunk nélkül... :(

Belegondolni is rossz,hogy minimum 3 napig nem lehetek vele.. :( A leghosszabb idő amit egymás nélkül töltöttünk,az egy fél nap volt.. Hogy fog aludni,hogy fog enni...stb..stb...? Mert hogy nagyon ritka ha a párom ad neki enni,vagy ő rakja le aludni..Amúgy én a nagyobb születésénél nem éreztem egyből azt a túláradó szeretetet,amit ilyenkor szoktak mondani,hanem lassan-lassan alakult ki,és aztán persze egy nagy imádat lett az egész amit iránta érzek a mai napig.. :) Gondolom a kicsivel sem lesz másként..,vagy nem tudom..biztos hogy most más lesz valamelyest,mert mondjuk nem kell már azon paráznom,hogy úúristen,hogy kell pelusozni..,vagy hogy sír közben..Remélem ő mondjuk nem fog majd besárgulni és nem fogják elvinni mellőlem,mert az aztán nagyon szar volt és ott bőgtem...és azt is nagyon remélem hogy nem lesz influenza időszak és betudnak jönni hozzám!!! Főleg apa,meg a kis pockom! :)

Szóval ha ez megnyugtat én is tuti így fogok érezni,mint te,hogy mi lesz a naggyal otthon,mert hát a pici az ügye csak eszik,alszik,míg a nagy egész nap pörög és tudja hogy te nem vagy ott vele.. :(