Csak én kapok dührohamot, hogy az orvos, és a védőnő nyíl egyenesen ellenkező tanácsokkal lát el?
Van egy két éves örökmozgó kisfiam, és egy 7 hetes babám.
Mivel a nagyfiú száguldozik a motorral, úgy gondoltam jobban járok, ha valamilyen hordozókendővel megyek sétálni, mert könnyebben lépést tartok vele, mint babakocsival.
Az orvos szerint egészségtelen a hordozás bármely fajtája. Az ortopéd orvos szerint hordozzuk a babánkat minél többet, mert egészséges mind a testi, mind a lelki fejlődésének. A védőnő szerint csak nagyon ritkán, és ha nincs más megoldás.
Na, ilyenkor, hogy döntsek. Én a legjobbat szeretném a babámnak, de ki tudja megmondani mi a jó?
Az őssejt levétel miatt lett egy kis köldöksérve a babának (állítólag nem vágták elég rövidre). Az orvos szerint nem kell semmit csinálni vele, majd 1 éves korában műtéttel korrigáltathatjuk, ha úgy gondoljuk. A védőnő szerint tuti nem kell műtét, mert ragasztással szépen vissza lehet állítani. (persze ragasztom neki, mert ártan nem tudok vele, és ha sikerül, akkor miért tegyem ki műtétnek)
Jó lenne, ha legalább egyszer egyezne a szakemberek véleménye!
Látom Ti is küzdötök! Nem egyszerű! Ráadásul, ha az egyik felet hallgatom logikus, aztán jön a másik fél, a szintén logikusnak tűnő érveivel.
Szép dolog az anyaság! Eddig nem volt ősz hajszálam, és ha ezek után sem lesz, akkor soha! ;)))
Nálunk nem mond homlokegyenest mást a doki meg a védőnő, nagyon jól kiegészítik egymást.
A másik, most olvastam, hogy nagyon nem mindegy hogyan hordozod a babát. Ez a kendőben magadra kötöd valóban nem jó megoldás, mert le volt írva részletesen, de mivel én nem hordozok, ezért nem olvastam el figyelmesen.
De valami olyasmi volt, hogy az evolució során váltak alkalmatlanná az európai babák a hordozásra és speciális kendő meg nem tudom mi kell, hogy hordozni lehessen őket, úgy, hogy ne ártson gerincnek.
Úgyhogy elképzelhető mindkettőnek igaza van a maga módján.
Nálunk is ugyanez van, mindenki mást mond. :D És ha ez nem lenne elég, akkor tuti, hogy véletlenül olvasok egy cikket az adott témáról, amiben már egy harmadik dolog van. :D
Úgyhogy én a megérzéseimre hallgatok. Én is hordozok amúgy - már a harmadik gyerkőcöt - (nem kendőben, hanem mei tai-ban), és eddig egyiknek sem lett semmi baja. És ez az egyik olyan téma, amiben valószínűleg sosem fognak egyetérteni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!