Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Megviseli a babákat, ha...

Megviseli a babákat, ha átállnak a napközbeni kétszeri alvásról az egyre?

Figyelt kérdés
11 hós a babám, még kétszer alszik napközben, délelőtt 10 óra körül 1-1,5 órát, délután olyan 4-től 1 órát kb. Az utóbbi hetekben vettem észre, hogy talán kicsit kezdi kitolni, mostanában nehezebben tudom elaltatni, igaz ebben az is benne lehet, hogy most van abban a korban, hogy felfedezné a világot és bármennyire fáradt, nem akar aludni. Viszont ha próbálnám későbbre tolni a délelőttit (mondjuk dél felé) azt még nem bírja, nyűgös. Más babáknál hogyan történt az átállás? Nekünk kell ügyeskedni vagy egyszerűen egyik napról a másikra csak egyszer alszanak?
2009. ápr. 13. 15:51
 1/5 anonim ***** válasza:
Szia! Én is pont ezen gondolkoztam, mert ugyanígy 11 hós a lányom, és már 2 napja küzdök az altatással napközben. Tegnap délután nem aludt el, 11től este 7 ig. Ma meg délelőtt nem akart, tudtam, hogy nyűgös lesz de 12ig nem hagytam aludni, játszottunk, és 12kor megetettem(amúgy fél2 kor szokott enni) és letettem aluni. Fél óra múlva felkelt de visszaaltattam, aludt 2ig. Aztán este 7ig megint fent volt.(Az utolsó fél órában volt csak nyűgös) Tehát próbálkozom holnap is ugyan ezzel és majd látjuk mi lesz. Szóval szeritem ügyeskedni kell, mert ha rajta múlna egész nap játszana:-)! Próbáld te is ezt , biztos beletanul a babád. Olyan kis okosak!!! Szia!
2009. ápr. 13. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Most a hetekben vgyunk ebben cipőben.Nekünk bejön az hogy mivel 6 30 kor kel,így egy kis teával vissza alszik fél 8 ig,és így olyan 1 óráig bírja,akkor pedig alszik 2-2.5 órát.Eddig Ő is így csinálta hogy aludt 10 körül 1 órát meg 2 körül 2 órát.De egyre nehezebb volt délelőtt altatni.Van olyan is hogy nem alszik vissza reggel,na akkor van gond,mert már 11 körül halál álmos,és ha elalszik akkor borul az egész nap.Mint ma is volt.De majd esz ez jöbb is.Remélem.
2009. ápr. 13. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok.1 éves a Kisfiam.
2009. ápr. 13. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Az én kislányom kb. 11 hónaposan állt át magától az 1 alvásra. Előtte így volt: 7-kor felkelt. 10-kor elaludt a cicin egy fél órát, aztán délután 2-kor még aludt 1,5 órát egyedül a kiságyban. Akkor már nem kellett a cici.

Aztán 11 hónapos lett, és 10-kor már látom, hogy dörzsöli a szemét, álmos, nyűgös. Cicizünk, kb. 20 percet nyammog (talán szendereg is egy kicsit, de nem igazán alszik), aztán egyszer csak "felpattan" és elkezd nagy vígan játszani, álmot elfújták. Kb. délig bírja, aztán leteszem aludni, és másfél órát alszik.

Én az elejétől kezdve hagytam cicin aludni, hiába ijesztgettek, hogy majd nem tudom róla leszoktatni. És tényleg magától elhagyta, de ez egy kényelmes átmenet, mert így legalább kicsit pihenhet, és így kibírja délig. Egy-két hónap múlva ezt is elhagyom, délután már most sem cicizik.

2009. ápr. 13. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, akkor úgy látom sokunknál van ez. Cicizni már nem cicizik, így ez kizárva, nem nagyon tud így szenderegni, csak ha elaltatom és leteszem. Nálunk kb. fél 7-7 felé kel, pl. ma negyed 7-kor kelt, szerintem még 10-ig se húzzuk ki. Ilyenkor már 9 körül álmos. Reggel ilyenkor már sajna nem tudnám visszaaltatni. Majd próbálkozok olyankor, amikor kicsit később kel reggel, hogy meddig bírja. Eddig a fél 11 volt a legtöbb. Mondjuk ez így nekem tök kényelmes, mert amikor alszik, tudok mást is csinálni, de hát előbb-utóbb biztosan csak egyszer fog aludni és tartok azért az átállástól. Mégegyszer köszi a válaszokat! Boldog babázást!
2009. ápr. 14. 07:26

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!