Hogyan állítjátok a babakocsit, amikor fekvőre állítva már állandóan felülni próbál, de félig ülőhelyzetbe állítva még nem tudja magát megtartani, előre és mindenfelé dől?
Szerintem is jobb lenne, ha lenne a vállánál is öv. (Hartan kombi-babakocsi pedig jó márka.)
Még nem voltunk hosszabb úton amióta ez van, de már a beleültetéskor nem tudom, mit csináljak. Nem ültetem ülő helyzetbe, mert akkor végképp dülöngél, hanem félig ülőbe - de így is. Fekvőbe viszont nem marad meg.
Van megoldás?
Szia, én nem merem még félig ülő helyzetbe sem tenni (5 hónapos), nehogy baja legyen a gerincének, persze háton fekve hamar megunja, ekkor megfordítom a pocakjára, és így nagyon jól kilát, nézelődik, ha elfárad, csak leteszi a fejét és elalszik.
Mondjuk ő csak hason tud aludni.
Ha esetleg a Te babád is, akkor próbáld ki..:)
Az én kis angyalkám már nagyon hamar akart felülni. Egyik kötelező orvosi vizsgálaton feltűnt a dokinak is, nagyon meglepődött, és azt mondta, 2 hónappal idősebbeknek megfelelő szint. Én is így gondoltam, mint Te, előző hozzászóló, hogy a gerince miatt sosem erőltettük. Hason viszont sosem maradt meg. Most 6 és fél hónapos, végülis már majdnem ül egyedül, szerintem hamarosan megoldódik.
(Félig ülőbe állított babakocsiban felhúzza magát és elég sokáig tartja magát, csak ahogy elfeledkezik magáról, akkor dülöngél.)
Bárcsak nekem lennének ilyen (vagy még jobb) hasizmamim. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!