5honapos lesz a babam. Neha azt erzem hogy szeretnem a regi eletemet. Ez elremiszt! Van vagy volt meg valaki igy ezzel?

Gratula a babádhoz! Nyugi volt más más is ezzel így! Az én kincsem már egy éves múlt, de néha még most is előtör, de ez mindig akkor van mikor sok minden összejön, és nem boldogulok. Mikor rendeződnek a dolgok persze eszembe sincs a régi élet, mert ha könnyebb is volt régen, de akkor még nem volt a gyerek. És ez mindennél többet ér.

Szerintem nincs is olyan anyuka,aki ha összecsapnak feje felett a hullámok,ne érezte volna ezt. Esetleg olyan van, aki nem vallja be másoknak , de még magának sem.

Kellemes babázást!!!

Ismerős az érzés! :D

Nekem leginkább a férjemmel kettesben töltött idő hiányzik. A pizzázások, mozi, csavargás. De majd ha nagyobb lesz a kicsikénk, akkor könnyebb lesz, mert vihetjük őt is. Na nem moziba, de csavarogni. :)

Néha eszembe jut, mennyire hiányzik a munka, a csavargás (úgy, hogy nem vagyok időhöz/etetéshez kötve).

De sokszor csak az hiányzik, hogy egy kicsit egyedül lehessek itthon. De ha a férjem elviszi valahová a manót, kb. fél óra után nem tudok mit kezdeni magammal, hiányzik. :)

Szintén 5 hónapos baba anyukája :)

Én is így voltam a nagyobbik fiammal (3 éves), de én nem csak gondoltam, hanem mondtam is , hogy én a régi életemet akarom visszakapni. Nem voltam mai csirke (28 éves) mégsem gondoltam mivel fog járni a gyerekvállalás. Azt hittem hogy egész nap (persze minden gond nélkül)szoptatok, babakocsit tolok és majd mosolyog rám a kiegyensúlyozott,boldog babám, én visszamosolygok rá, mindenki irigykedve néz a boldog családra. 2 évi próbálkozás után jött össze, határtalanul boldogok voltunk, hát még mikor végre megszületett. Aztán ugye jött a hasfájós üvöltős korszak, volt mikor vele sírtam, volt mikor már ordítottam, hogy ezt nem lehet épp ésszel kibírni. A szomszédok sajnálkozva néztek rám, mert a nyitott ablakon (nyári a fiam) a 2. szomszéd is hallotta az ordítást. Aztán eljött a bűvös 3 hónap és végre elmaradtak az esti ordítások! Csak hogy akkor már rendesen felkapattam a fiatal urat. Azt mondtam, hogy nekem soha többet nem kell gyerek, és hogy kutya legyek, ha még egyszer átlépem a szülőszoba felirattal jelzett ajtót.

A soha elég hamar eljött, a kisebbik fiam 7 hónapos, és szerencsére a szülőszobát sem ugatva hagytam el. Na most okosabb voltam és a kicsit nem kapattam fel. Mindig megvigasztaltam amikor sírt csak nem kapkodtam ki a kiságyból, és éjszaka mindig visszavittem a saját szobájába a kiságyba ( a nagy még most is mellettem alszik). Ha kialszom magam akkor fát lehet hasogatni a hátamon, de ha nem alszok akkor elviselhetetlen és türelmetlen vagyok. A kicsi szerencsére már 8 hetesen átaludta az éjszakát.

Éppen tegnap beszéltünk arról, hogy jó lenne még egy kislány is.

Na ennyit a "soha többet"-ről