Játszótéren hogyan fegyelmezitek babátokat?
Kifejezetten arra gondolok, hogy amikor ő odamegy vagy kéri egy másik gyerek játékát, de azzal éppen játszanak, vagy ha hintázni akar, de az foglalt, vagy ha másik gyerek jön hogy megnézze az ő játékát, de azzal éppen ő játszik, és ezekből a helyzetekből krokodilkönnyek lesznek mert nem az van amit ő akar, hogyan reagáltok?
Nyugtatás figyelemeltereléssel, vagy magyarázkodni kezdtek (amire nem figyel, mert sír, utána pedig ha már lenyugodott valahogy, nem érdekli?)?
15 hónapos a fiam!
Ha kint vagyunk a játszón, és pl. el akarja venni mástól, a játékát, akkor természetesen, nem engedem, hogy elvegye.Mondom neki szépen nyugodtan, hogy az nem a Te játékod, most a másik kisfiú/lány játszik vele.És adok a kezébe egy másik (többnyire) saját játékot. Nálunk ez 98%-ban beválik. Ha esetleg még is akarná nagyon a másik játékot ,és elkezdene hisztizni, akkor elviszem, pl. a csúzdához,és már el is felejtette!:)
Ha esetleg az ő kezéből akarná kivenni valaki a játékot, nem szólok rá a másik gyerekre, általában az anyukák megteszik,és akkor ok. minden!
Ahova mi járunk játszótérre, kicsi , mindenki ismer mindenkit, úgyhogy nagy hisztik nem szoktak lenni!:))
Nekem még csak 10 hós, de szerintem ez gyerektöl függ.
Az én kislányomon már most látszik hogy nagyrészt ö az lesz akitöl elveszik és akit ütnek. Ezért amíg jó neki hagyom. itt is az anyukák figyelnek a sajátjukra (na persze ha nem akkor azért figyelek ne hogy baj legyen), de nem szólok bele, had üssék szegényt, és had vegyék el a játékát. most már kezdi nem hagyni, de úgy érzem ha állandóan közbe lépnék megszokná hogy anya majd megoldja és 3 évesen is ö lesz a legmujább. Ha ö venné el rászolnék és most már tudom mondogatni hogy kérje el. ha az övé és nem abban a pillanatban fogta meg vagy nem közvetlen játszik vele akkor mondanám neki hogy adja kölcsön, ha a kezében van akkor ha vita van az övé maradna.
Nálunk sincsenek nagy drámák, krokodilkönny meg még egyszer se volt, pedig járunk rendszeresen, 2,5 éves múlt a lányom. Ő nem erőszakos, nem vesz el senkitől semmit, és ha hintáznak a hintán, addig elvontam a figyelmét, és vittem máshova, később meg már ő maga mondta, hogy megvárjuk, hogy üres legyen a hinta :)
Tőle már vettek el egy-két dolgot. Ha kéri valaki, odaadja szívesen, ha elveszik, akkor egy darabig néz, néz, aztán újat keres magának (szóval nem harcol érte).
De ahogy elnézem, legjobban a figyelem elterelés szokott működni.
Rettentően nem szeretem, mikor egy anyuka a hátunk mögé áll a hintánál, és félpercenként mondogatja a gyerekének, hoy "mindjárt leszáll a kislány, és akkor a tiéd a hinta"... Na az ilyeneknek amúgy se szivesen adom át a hintát... De ha valaki ott vár, és szépen csendben vár, akkor midnig meg tudom beszélni a lányommal, hogy a másik baba is szeretne egy kicsit hintázni :)
Szia
Szerintem habitusfüggő, hogy mi válik be az adott babánál.
A lányommal mindig meg lehetett beszélni, hogy épp miért nem, és mindig sikerült megfelelő alternatívát találnunk, vele működött az elterelés. Ugyanakkor rettentő jók a szociális készségei, korán és szépen is beszélt, és mivel elég talpraesett is, így kb 2 éves korától gyakorlatilag ő intézi magénak az ilyesmit. Megkéri a másikat, kompromisszumot ajánl, érvel a másik gyereknek stb, és az esetek 98%-ában eléri náluk amit akar. Most lesz 3 éves.
A fiam 1.5 éves lesz, ő viszont egészen más, és másképp is kell irányítanom őt. Kifejezetten erős gyerek, nagydarab is, és valahogy ösztönösen is rájött, hogy ez előny számára. Nagyon oda kell figyelnem, nehogy visszaéljen az adottságaival, persze erre ő ordenáré hisztivel reagál. Ez mondjuk sose jön be, de ő azért kitartóan próbálkozik, konok és amúgy is abban a korban van,amikor az önérvényesítés komolyabb szárnypróbálgatásait kezdik. Vele most rettentő nehéz, nincs olyan nap, hogy ne rendezne jelenetet a játszótéren, olyan igazi fetrengős-fejhangon sikítós-lilára torzult képpel csapkodós hisztit. És sajna nem lehet eltéríteni, egyébbel lekötni stb. Dehát engedi se lehet, úgyhogy marad az a verzió, hogy kiveszem az adott szituációból, megvárom míg lecsillapodik és akkor már lehet kezdeni valami mást vele. Azért is fura amúgy ez az egész nála, mert egyébként nyugis gyerek, kedves, bújós, de néha belévág ez az istentelen indulat és akkor mintha nem is ő lenne...
De sztem tuti, hogy nincs értelme magyarázkodni mikor éppen ordít, úgyse hallja, vagy nem épp akarja megérteni.
Fiam 1,5 éves korában agresszíven ütött-vágott a játékokért, bármit tettem, semmi nem használt, legtöbbször hazajöttünk.
Most 2,5 évesen egész más. Mostmár szívesen odaadja a játékait, kicsiknek odavisz ajándék játékokat, játszik a másik babával-gyerekkel, nem agresszív, nem üt, nem hisztizik a játékokért.
Szóval változnak a gyerekek.
Most is többszöri figyelmeztetés után hazajövünk, ha nem fogad szót, pl. felmászik veszélyes mászókára, és nem érti meg, hogy nem szabad vagy nem lehet a vízcsaptól elcsalni, mert visít. Ekkor hazajövünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!