Mitől lesz egy név ennyire népszerű?
3. vagyok
Nálunk a Benett NEM Balázstól jött hanem rokonok élnek kint Angliában és ott találkoztunk ezzel a névvel ami nagyon megtetszett!
(Valahol örülök, hogy Balázséknál is Benett a kicsi, mert ha jól tudom ők engedélyeztették. Lehet, hogy tévedek, de így hallottam.Így legalább nem kellett nekünk ezzel foglalkozni!De azért kikerekedett a szemem mikor olvastam, hogy mi lett a kicsi neve. Gondoltam is, hogy na majd mindenki Sebestyénékkel jön, de csak ezért NEM akartam másik név után kutatni!)
Szerintem azért vannak ilyen divatnevek, mert egyszerűen tetszik a szülőknek, és inkább legyen belőle sok, de tetsszen a név, és inkább legyen abban az évben a 40 ezredik Bence, mint a 3. József :)
Az én kisfiam Zétény lett. Amikor ezt kitaláltuk egyetlen egy ilyen nevű embert nem ismertünk, nem hallottunk róla, a családban a mama ki sem tudta mondani :) és amikor megszületett még a kórházi védőnő is megkérdezte honnan szedtük ezt a nevet. Aztán nem kellett sokáig várni, hogy megtudjuk több is van belőle a kelleténél, az 1 hónapos vizsgálaton kiderült, hogy csak a mi gyerekorvosunknak 4 Zétény páciense van (egy kisvárosban lakunk) majd egy kolléganőm is szült rá fél évre, ő az ő kisfiát is így hívják, meg hát ezen az oldalon is kiderült sajnos bizony tucatnév. De már mindegy, nekem így is tetszik. Viszont én nem akartam tucatnevet, mégis az lett :)
Lánynevek közül világ életemben a Hanna volt a kedvencem. De már annyira sok van belőle, hogy inkább nem adnám.
A fiam Bence. Hogy miért kapta ezt? Én Bercelt szerettem volna, de apa nem volt vele kibékülve. Egyszer nagy lelkesen mondta, kitalálta mi legyen a babánk neve: Bence. Én gyerekkoromból ismertem egy Bencét, azon kívül senkit. Mivel nekem is tetszett, ez maradt.
Őszintén: én csak a fiam születése után szembesültem a statisztikákkal, akkor láttam, hogy talán 2008-ban dobogós volt. Nem baj, egyébként van 2. neve, ha nagy korában zavarja, hogy sok a Bence, akkor majd vált.
Egy Zita nevű anyuka:)
szia!
az én 5-éves lányom Hanna akkoriban nem volt népszerű név sőt egyet sem ismertünk és néztek is ránk furcsán a névválasztás miatt! azóta jól elterjedt és bár még mindig tetszik és szeretem engem zavar hogy sok van belőle ezért a fiamnak szándékosan ritkább nevet kerestünk azóta ez is szempont lett nálam!
Utolsónak:2006-ban a Hanna a 7. legnépszerűbb név volt névadáskor.:))
8.19-esnek igen lehet, de nálunk ritkának számított és egyáltalán nem volt túl ismert név és így eszembe sem jutott megnézni a statisztikákat:D ám ha megnézem sem biztos hogy másképp döntök!
viszont azóta csak még felkapottabb lett:(
nem baj szerencsére két keresztnevet is kapott a lányom!
Én linkeltem a táblázatot.:)
Érdekes egyébként,én a legnépszerűbb nevek közül egyet-egyet ismerek,nem olyan tömegesen,mint a számokból gondolni lehetne.:)
Egyik lányom Édua,én azt hittem sokkal több van belőle,de évente csak 10-15 kislány kapja.:)A másik Rege,azzal még nem találkoztam-egy felnőtt lányt kivéve akitől az ötletet kaptam-,a statisztika nem is jelzi.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!