Fogzás miatt lehet lázas 11 hónapos babám?
11 hónapos babámnak 39 fokos makacs láza van. Már múlt héten volt 1 napig ilyen, voltunk dokinál de minden ok. Most megint lázas.
Az igaz, hogy fogzik, de ezt tudja produkálni a fogzás?????
Szia! Az én pici fiam most lesz 1 éves.
A múlt héten Ő is egyik pillanatról a másikra belázasodott (38,5 fok), minden előjel nélkül (nem volt náthás, nem köhögött stb). Először én is a fogzásra gondoltam, de mivel másnapra sem csillapodott a láz, sőt egyre feljebb szökött, elvittem orvoshoz. Ahol is azt mondta az orvos, hogy kezdődő középfül gyulladása van és picit piros a torka. Írt fel antibiotikumot és orrcseppet. Kisfiamnak továbbra is magas láza volt, főleg éjszaka (39,2 fok). A Germicid és a Nurofen kúp alig használt, így hűtő fürdőt és vizes törölközőbe csavarást is alkalmaztunk. Nagyon megviselte a lázas állapot, gyenge és nagyon elesett volt szegénykém. (Pláne, hogy kánikula is volt.) Alig volt étvágya, hasmenése lett és sokat aludt. A láz három napig tartott, amit piros kiütések követtek. Vissza mentünk az orvoshoz kontrollra, aki azt mondta, hogy valószínűleg nem is a fülével volt a gond, hanem az a bizonyos "három napos láz betegsége" volt! Írt fel Fenistil cseppet! Mára már jól van a pici fiam. (Összefoglalva: szerdán délután belázasodott, szombaton déltől már láztalan volt, vasárnap megjelentek a kiütések, amik szerdára elmúltak.)
Remélem a Te babád is hamarosan jobban lesz! Azért szerintem nézesd meg orvossal!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!