Kislányom 1 éves állandóan rajtam csüng, ha kimegyek a szobából ordít utánam, ha "idegen" helyen (vagy dédidnél, rokonoknál) vagyunk állandóan bújik hozzám. Más 1 éves is ilyen anyukák hogy kezelitek, mert én már ki vagyok?!

Egyfelől lehet, hogy a te kislányod személyisége ilyen. Én is szégyenlős voltam, mindig bújtam anyumhoz, az én kislányom (szintén 1 éves) integet, mosolyog, kedveskedik mindenkinek, tök jól elvan apósomékkal is, akiket pedig csak havonta 1x lát.

Másfelől lehet, hogy szeparációs szorongása van, és fél, hogy eltűnsz, nem jössz vissza, stb. Ez el fog múlni. Játsszál vele kukucs játékot, kimész a szobából és beszélsz hozzá. Hátha úgy megnyugszik, hogy ha nem is lát, de a hangodat hallja.

Otthon én sem tudok egy lépést sem tenni a kislányomtól (15 hónapos), pedig régebben mindig jól elvolt egyedül is. Otthagyhattam a szobában, csak egy idő után sírt, amikor elunta magát. Most minden 2szer annyi idő, mert mindig meg kell várni amíg jön utánam, illetve a konyhában figyelni a veszélyes dolgokra főzéskor, mert mindig szó szerint a lábamon ül. Ez van biztos fog ez változni.

Egyébként nagyon édes, mert ül a lábamnak dőlve és néha ad egy puszit a lábszáramra. Ilyenkor minden dühöm elszáll!!! Hiszen csak velem akar lenni! Mert szeret és én viszont szeretem.