Kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett.10 hós lesz a babám pár nap múlva, szóval már nem olyan pici, nekem mégis most a legnehezebb úgy érzem. Mit tegyek, hogy kicsit könnyebb legyen?

ha jó idő lesz, persze viszem majd játszótérre, és mindenhová, ahova lehet. a baj az, hogy az itteni emberek teljesen máshogy gondolkodnak mindenről mint én, iszonyatosan primitívek, bocsánat, de sajna ez van. kis falu, ahol mindeki a másikkal van elfoglalva én meg erre nem nagyon vagyok kíváncsi.

a babát nem tudom kire hagyni, az anyósom van otthon, de rá nem merem bízni, mert depressziós és nem szedi a gyógyszereit...

szóval ördögi kör. remélem nagyon hamar tavasz lesz és mehetünk a szabadba, játszótérre, mert teljesen kész vagyok.

tudom, hogy nem szabadna vele kiabálnom, és tényleg nagyon szeretem, csak elég nehéz ez így. gondolkodtam rajta, h hazamegyünk, de ez persze a páromnak nem tetszett.

ahol lakunk, itt kb mindenki magyar, nem ezzel van a baj, csak ők itt laknak 200 éve, bocsánat, de beszélni sem tudnak rendesen. én eddig mindig pörögtem, emberek között voltam, de itt nem találok társaságot magamnak. ezért is várom nagyon, hogy jöjjön a jó idő és mehessünk valamerre. a párom meg egyedül nem enged sehová, baromi féltékeny, csak nem tudom, h mire v kire???

azért nem arról van szó, hogy idegbeteg állat lennék, csak eddig mentek a dolgok a maguk útján, mindig nyeltem, nyeltem, és most lett elég asszem. a manócskával sem ordítok egész nap, rákiabáltam ma, aztán persze mikor felébredt nem győztem bocsánatot kérni, mert hát nem jellemző itthon a hangos szó.

szerencsére jött ma anyukám, így talán könnyebb lesz a 7vége.

a költözés dologgal pedig próbálok előrukkolni a páromnak, igaz, már beszéltünk róla, csakhát mire meg tudjuk valósítani, adig évek telnek el...

de du. volt kis időm gondolkodni és átértékeltem a dolgokat magamban, és a babónak is megígértem, többé nem fogok rákiabálni. :)

köszönöm még egyszer mindenkinek