Keresztelőre milyen ruhát illik venni?
Saját részre gondoltam. A kisfiamnak, ha minden jól megy, még papot nem sikerült elérnünk. Jövő hónapban lesz a keresztelője. Mivel mindent kihíztam, vagyis inkább szélesedtem terhességem alatt, nincs semmi ruhám.
Láttam másokon olyanokat, pl. 24 éves, és közép korosztálynak való ruhában volt. Na én olyat pl. nem szeretnék.
Én amit szeretnék:
Templomba való, viszont ne legyen túl alkalmi sem, fel tudjam venni hétköznapokon is. Nem tudom, lehet e színes is? Vagy csak fekete fehér?Júni 11 vagy 12-én lenne a keresztelő, s arra is számítok, ha hűvös lesz, fekete nadrágot is vennék, valamilyen felsővel. Ha jó idő, vennék egybe részes ruhát is. Térdig érő lenne, a hosszútnem szeretem, s a férjemnek sem tetszenek.
27 éves vagyok. 160 cm s 57 kg.
Tudnátok linkelni képeket s üzleteket hol lehet megvenni. Budapesti vagyok.
szia
én fehér térd alá érő szoknyában voltam,hozzá sötétkék felsőt vettem amit egy masni díszít (Orsay márkájú) és magassarkú volt rajtam.
Nekünk épp most volt a keresztelőnk.
szerintem egyébként a "fekete nadrág valamivel" unalmas egy keresztelőre,azért a baba mellett jó,ha azt is megjegyzik,anyuka is milyen csinos volt.
az egyberuha jó ötlet,vannak ezek a selyemből készültek,Asia centerben már 5000Ft körül kapni olyat.ahhoz ha hideg van lehet harisnyát és bolerót venni.
Fekete fehéret egyáltalán nem szeretnék, kosztümöt sem, mivel úgy szeretnék vásárolni, amit hétköznap is fel tudok venni, viszont kicsit csinosabb, amint az utolsó is írta. Ha hűvös lenne, fekete nadrágra azért gondoltam, mert nincs, s azt máskor is fel tudnám venni, mint a ruhát is. Selymet se szeretnék sajna.
Anyagilag nem állunk olyan jól, egy fizu, s haza menet kettőnknek 20ezer lenne oda vissza az út, s így nem szeretnék túlköltekezni sem. S ruhából is olyat szeretnék, amit többször fel tudnék venni, s nemcsak a keresztelőn, hanem hétköznapokon is.
nyugodtan legyél abban, ami tetszik!
egyedül annyit illik betartani, hogy vállad, lábad combig ne látsszon.
lehet színes, mintás, bármi, ami kényelmes.
én szoknyában, fölsőben voltam.
a tesóm a lánya keresztelőjén sídzsekiben, mert télen volt. nem ez számít.
A felsőm már megvan, fekete fehér, s a fekete nadrág van hátra, azt még nem sikerült beszereznem. Nagyon sokat szélesedtem, s így kicsit bajban vagyok. Ha hűvösebb lesz, ez maradna, csak nadrágot kapjak.
Ha jobb lesz az idő, akkor szürke vagy valami szolídabb, nem színes egybe ruhára gondoltam.
Nálunk nem tudom mi a szokás, de ismerőseim, akiknek volt keresztelője, fehér ruha fekete mintával, a babám kék kertész naci. A másik fekete naci fehér felsőben s kislányának rózsaszín ruha.
Ahol lesz keresztelő, ott mindenki ismer mindenkit, de nme tudom mi a szokás, mert még míg otthon éltem, nem láttam keresztelőt, pedig anno sokat jártam templomba.
Azt tudom, hogy nagyon megszórják az embereket, s nem szeretnék kibeszélösdi témája lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!