Ha a fiam nem fog bölcsibe járni az oviba nehezebben illeszkedik majd be?
Szerintem a gyerek természetétől sok függ.
Enyém nem bölcsis, egyenesen oviba fog majd járni, de borítékolom, hogy semmi gondja-baja nem lesz.
Naponta vagy 5 órát van a játszótéren, hozzá van szokva a kisebb-nagyobb gyerekekhez, megtanulta a "farkastörvényeket", hiába gonoszak a gyerekek néha, meg tudja védeni magát.
De biztosan más lenne, ha itthon ülnénk egész nap, és nem találkozna egy gyerekkel sem, akkor tuti nehéz lenne az ovis beilleszkedés.
Nálunk az ovis nyílt napon az összes óvónéni azt hitte a gyerekemről, hogy bölcsis.
hiba azt gondolni, hogy ha beadok egy félénk, anyás gyereket a bölcsibe, akkor jót teszek neki. sőt, épp hogy nem. az ilyen gyereknek pont arra van szüksége, hogy az anyja mellett megerősödjön az önbizalma, és ezzel felvértezve mehessen közösségbe. ha túl korán beadják, amikor még nincs rá készen, azzal teszik a legnagyobb kárt. vannak gyerekek akik egyből nagyonj ól feltalálják magukat már a bölcsiben,. mások viszont sokáig csak az anya szoknyája mellett érzik jól magukat. viszont ha ezt jól tolerálják, akkor egyszer csak ők is megérnek a közösségi életre. ezt tapasztalatból mondom amúgy, a férjem unokahúga is ilyen mimóza volt kicsinek, és ő csak oviba járt, majdnem 4 évesen kezdte (januári születésű, és szeptemberben kezdte), és semmi gond nem volt vele. a kislányommal hasonló a helyzet.
egyébként azt gondolom, hogy függetlenül a temperamentumtól akkor fog jól beilleszkedni a gyerek az oviban, ha úgy általában biztonságban érzi magát, és ugye ez midnenkinél mást jelent, lásd a fentieket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!